A Hágai Nemzetközi Törvényszéknek a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló testülete (ICTY) pénteken első fokon negyvenöt évi börtönbüntetésre ítélte Tihomir Blaskic - Tihofilt. Csak azért nem szabtak ki rá életfogytiglant, mert nem tudták rábizonyítani, hogy köze volt Zenica alkalmi bombázásához, amikor egy szórakozóhelyet telibe találó (tán horvát nemzetiségű) gránát tizenhét, zömmel muzulmán fiatalt gyilkolt meg. Blaskic elsősorban a Lasva völgyében végrehajtott horvát katonai operációkért lakolt meg most.
Blaskic eléggé egyedülálló módon önként adta fel magát Hágában, miután a Tudjman-féle vezetésnek esze ágában sem volt kiadni az ICTY által megvádolt személyeket. A tábornok Zágrábban abban a hitben szált fel a repülőgépre, hogy mi sem lesz könnyebb, mint ártatlanságát bizonyítania: ő semmit sem tudott az általa irányított horvát alakulatok tevékenységéről, hiszen azokat voltaképp nem is ő irányította (hanem Zágráb közvetlen felügyelete alá tartoztak - ezért nem akaródzott Tudjmannak sem kiadnia azokat, akik esetleg ellene tanúskodhatnak), másfelől pedig amikor megtudta, mi is történt, a szóban forgó csapatokat nem büntethette meg, hiszen ezek már megint nem - vagy csak névleg - voltak az ő csapatai.
Egy karrier állomásai
A most negyvenéves Blaskic Belgrádban végezte el a katonai akadémiát, majd a Jugoszláv Néphadsereg századosaként indult el a pályán. A bosznia-hercegovinai születésű tiszt karrierje 1992-ben vett látványos fordulatot, amikor a HVO közép-boszniai operatív zónájának parancsnoka lett, 1993-ban pedig a területileg voltaképp nem illetékes Tudjman elnök a HVO vezérkari főnökévé nevezte ki tábornoki rangban. Az ICTY ítéletének egyik legfontosabb hozadéka az, hogy immár tényként veszik: Horvátország és a horvátok lakta boszniai területek között olyan kapcsolat volt, amely mintegy egy állammá tette a két területet.
Minthogy formáljogilag más a helyzet (Bosznia és Hercegovina szuverén köztársaság, ahol Horvátországnak semmi keresnivalója), ezáltal bizonyíthatóvá vált az, hogy Horvátország beavatkozott a boszniai háborúba. Ez pedig azt jelenti, hogy a horvátországi vezetők között is lehet immár keresni a felelős feletteseket, hiszen Horvátország egyes olvasatokban most olyan államként jelenik meg, amely agresszorként avatkozott be Bosznia-Hercegovinában, ahol ily módon egy nemzetközi katonai konfliktus zajlott le.
Blaskicra az eddig legnagyobb büntetést szabta ki az ICTY. Az eddigi legsúlyosabb negyven év volt, amit Goran Jelisic - Adolfra, a boszniai szerbek által működtetett Luka nevezetű KZ parancsnokára szabtak ki. Ám a szerb Adolf saját kezűleg is részt vett a népirtásban, míg Blaskicot parancsnoki felelőssége és a bűnösök meg nem büntetése miatt ítélték el. Nemcsak hogy ő az eddig legmagasabb rangú elítélt (nemsokára várható egy boszniai szerb tábornok perének befejeződése), hanem ő az eddigi egyetlen, akinek kezéhez a szó szoros értelmében nem tapad vér (legalábbis nem tudunk róla). Amúgy persze más a helyzet, épp ezért nagy most a beszarás a jugoszláv, a horvát és a muzulmán felső vezetői testületekben. És nem is kell sajnálni őket - ha a srebrenicai tömegmészárlásban a saját bőrét mentő Drazen Erdemovic öt évet kapott, a főkolomposoknak talán mégiscsak több jár, legalábbis a második világháború utáni bírói gyakorlat ez.
Szemben önmagukkal
Horvátországban persze mindenki másképpen gondolja. A (szélső)jobb, az egykori honvédők és a bosznia-hercegovinai horvátok a nemzet feletti jogtalan ítélkezésnek tartják az ügyet, és a Hágával való azonnali szakítást követelik. A megbukott kormánypárt, a HDZ képviselői a parlament összehívását és a Hágával való együttműködés (amit ők konzekvensen elszabotáltak) felülvizsgálatát. Racan, a kormányfő diplomatikusan csak "nagyon súlyos" ítéletnek véli, amit a másodfokú eljárásban lehetőség lesz felülvizsgálni. Minél lejjebb haladunk a kormánykörökben, annál morcosabbak az értékelések. Helyettese, Goran Granic már túl nagynak ítéli a büntetést, mert nem objektív, hanem szubjektív felelősségről van szó (?!). Az elnökválasztáson megbukott Drazen Budisa, a kormánypárti szociálliberálisok elnöke Blaskicot már és még és mindig és a jövőben is ártatlan embernek tartja. Ezáltal részben belpolitikai poénvadászatra indult el.
Nem így Stipe Mesic, aki maga is tanúként jelent meg a Blaskic-perben (noha Blaskicra semmi terhelőt nem mondott). Mesic igen óvatosan pengeti a húrokat, esze ágában sincs összeakaszkodni a nemzetközi közösséggel (via ICTY). Bár az ügy őt magát is érintheti, hiszen a szóban forgó időszakban a horvát parlament elnöke volt. De, mint maga Mesic mondja, Horvátország csakis alkotmányellenesen vehetett részt egy határain túli katonai konfliktusban, hiszen az alkotmány szerint a horvát katonaság külföldi szerepvállalásáról annak főparancsnoka hoz döntést, amit a parlament elnöke ellenjegyez a parlament felhatalmazására. Márpedig ő ilyesmit nem írhatott alá, hisz a parlament se szavazott ilyesmiről. Ami Mesic olvasatában azt jelenti, hogy nem a horvát állam, hanem egy bizonyos személy állhat csak egy ilyen döntés mögött. Naná, hogy arra utalt: Franjo Tudjman fűtött alá a nem épp szokványos etnikai olvasztótégelynek. De - megnyugtatandó a hazai közvéleményt - hozzátette: természetesen Slobodan Milosevic és a jugó hadsereg vezetői a legfőbb bűnösök.
Ez némiképp igaz is, ám a horvátországi vélemények jelzik, hogy a háborús bűnökről és bűnösökről szóló vita új dimenziókat kapott: a horvátok egy része már kész a számvetésre.
- szerbhorváth -
A harci helyzet - akkor
Azokat a bűnöket, amelyekért Blaskic most 45, vádlott-társai pedig 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetéseket kaptak, 1993 tavaszán követték el Közép-Boszniában. Az ítélet indoklásából, amely részletesen kitér a korabeli politikai viszonyok elemzésre is, többek között az is kiderül, hogy a Lasva folyó völgyében folyó muzulmánellenes pogromok nem a spontán etnikai düh kitörései voltak, hanem jól szervezett, politikailag motivált, és katonai precizitással végrehajtott hadműveletek.
Az elvben ekkor még szövetséges két fél, a horvát és a muzulmán közötti konfliktusok 1993 elején, a Vance-Owen-terv nyilvánosságra hozatala után váltak igazán baljóssá. A horvát-muzulmán vegyes lakosságú területet (amelynek különböző nemzetiségű lakói egyébként tradicionálisan békében és viszonylagos harmóniában éltek egymás mellett) északról és délről szerb csapatok támadták; a szerb csapatok ekkor (Horvátország egyharmadán kívül) Bosznia-Hercegovina területének 70 százalékát tartották ellenőrzésük alatt. A Vance-Owen-terv szerint Bosznia-Hercegovinát tíz kantonra kellett volna felosztani, amelyek mindegyikének lényegében a többségi nemzet fennhatósága alá kellett kerülnie. A terv a Lasva völgyét egy horvát és egy muzulmán kantonra osztotta volna fel. A horvát vezetés - Tudjman elnök - ebbe természetesen nem nyugodott bele, hiszen ő egész Közép-Boszniát Horvátországhoz akarta csatolni, és attól tartott, hogy a bosnyák állam katonai tehetetlensége miatt a szerbek elfoglalják Bosznia horvátok lakta részeit is. A Lasva völgyének kantonizációja ráadásul elfogadhatatlan volt a muzulmán kantonba kerülő helyi horvátok számára is. Az 1993 tavaszán kirobbant horvát-muzulmán miniháború tehát legalább annyira az elfuserált nemzetközi beavatkozás, mint az agresszív horvát állami nacionalizmus eredménye volt.
- bbe -
