- kg -

Takeshi Kitano megannyi kreatív és megélhetési elfoglaltsága közül nálunk a filmrendezői és a színészi a legismertebb, földijei azonban akkor se vonnák fel a szemöldöküket, ha talkshow-házigazdaként vagy tévés műsorvezetőként konferálnák fel a mi rendezőnket. Kitano íróként sem ma kezdte a pályát, s bár a Fiú című novelláskötete révén aligha látunk rá a teljes írói életműre, még mindig beljebb vagyunk, mint például a festő vagy a sztepptáncos Kitano megismerésében.

Utolsó méréseink szerint mélységes mély a múltnak kútja: például a mutánsok történetében is sokat kell visszafelé haladni, hogy elérjünk a kezdőpontig. Farkas és testvérei történetét három mozifilm taglalta korábban, a Bryan Singer-féle első kettőt ráadásul a képregényfilmek jól sikerült kirakatdarabjai között szokás emlegetni.

A magyar cím egy kicsit szépít, az eredetiben ugyanis Jack Nicholson mint "a nagy csábító" szerepel, és Douglas biográfiája is elsősorban a színész lepedőakrobataként elért teljesítményével foglalkozik. E tárgyban számos fontos, bár többnyire más Nicholson-biográfusoktól származó információval szolgál a szerző, például megtudhatjuk, hogy 1955 környékén az akkoriban épp a Metro-Goldwyn-Mayer postázójában dolgozó pályakezdő egy csajozási kísérlet alkalmával "elsült a nadrágjába".

film - Téli utazás Nagyjából a film eleji cirill betűs stáblista az utolsó fogódzó, bár aki nem ért oroszul, már itt elveszítheti a fonalat (segítünk: a rendező Kirill Szerebrenyikov, aki Az áldozatkaszkadőr című filmjével jelentkezett legutóbb). A szűkmarkúan kimért fonalat hamarosan Ljuba is elveszíti: a világhíres énekesnő, aki a világból rándul vissza a rég látott orosz szülőföldre, nem csak unott képű édes fiát veszíti el a káposztaszagú ködben, de minél hosszabban kénytelen időzni e tájon, annál kevésbé tud (végül már nem is akar) kitérni a helyi erők marasztalása elől.

A jó hír az, hogy túléltük a hatalmasra duzzadt agyak korát, és még mindig felszabadultan tudunk röhögni, ha valaki társaságban elfingja magát. Egymillió évvel ezelőtti, azaz 1986-os önmagunkra talán még a csuklás képességében hasonlítunk, máskülönben kórosan nagyra nőtt agyunktól nem szenvedünk többé, vízben élünk, szaglásban túltettünk a kutyákon, halfogásban leköröztünk néhány más fajt, és úgy általában elmondható, hogy a boldog, ámde rövid életű uszonyosok táborát erősítjük.

Alakulnak a szerepek az oviban. A hátulgombolós közlekedés szabályait láthatjuk kirajzolódni a nemzet nagy színészei, a kamerabiztos Peti, Miki, Anna, Dóri, Marcell és a többiek előadásában.

Két középkorú barát beszélget egy tel-avivi ivóban. A borostást rémálmok gyötrik, a szakállast (a rendezőt) a lassú felismerés, hogy semmilyen emléke a közös háborúról, melyben együtt szolgáltak. A közös háború az 1982-es libanoni: izraeli csapatok nyomulnak Bejrút felé, megszállnak és védenek, a világ és a bevetett katonák többsége úgy tudja, azért, hogy a határvidéket megtisztítsák a palesztin erőktől. - kg -

Wilder jó ideje visszavonult már a színészettől. Ha hihetünk nem hivatalos, de egybehangzó életrajzainak, ideje nagy részét a világ zajától távol, connecticuti otthonában tölti, festegetés, jótékonykodás és szépírás tölti ki nyugdíjas mindennapjait.

Róla eddig csak keveset lehetett hallani, annál többet viszont Howard másik teremtményéről, Conanról. A kimmériai körül a tervezett új filmfeldolgozás okán nagy a susmus, de a közelmúltban a szálkásabb izomzatú és ideológiailag elkötelezettebb Kane is beindította a filmesek fantáziáját: bármely pillanatban beüthet a harcos puritánt rehabilitáló angol akciófilm James Purefoyjal a címszerepben.

Két híradóbejátszás keretezi a jordániai kisember portréját: az egyikben a hírhedt al-Káida-vezér, Al-Zarkaui intéz dörgő szónoklatot híveihez és ellenségeihez, a másikban George W. Bush jelenti be, hogy sikerült likvidálni a körözött terroristát.

Világvégékkel teli a padlás. Minek is elszégyenlősködni, valóban minden szín és méret kapható: kicsiknek testre szabott kiskilátástalanság, nagyoknak komplett világégés, egyszóval minden, amit szem, száj és fesztiválzsűri csak kívánhat. Igény szerint, hol Székely B. Miklós, hol Will Smith vonul át az elembertelenedett tájon, előbbi megtörten, osztozva a közös zombisorsban, utóbbi peckes testtartással, gépfegyverét szorosan magához ölelve. Fred Kelement nem Ridley Scott, hanem Tarr Béla mutatja be filmjeinek retrospektív vetítése alkalmából, úgyhogy az is sejtheti, aki különösképpen nem tájékozódott a berlini faltól nyugatra szülelett művész múltja felől: jegye alighanem a Székely B.-vonalra szól. - kg -