Olyan hamar bejáratódott a Casino Royale elsõbálozó Bond-modellje, hogy máris sikerült belekényelmesedni a felfedezett formulába. Tán korai még a producerek elbizakodottsága, hiszen az elõdeihez képest merõben szokatlan társasági és harci modorral jelentkezõ új Bond bemutatása, az alapoktól való újbóli elrugaszkodás egyszeri hangulatfokozó elem volt, ami nélkül nem marad más, mint egy összevérzett szmoking és a nyers, öklözõ harcmodor Daniel Craig elõadásában. Persze még mindig meg lehetett volna kockáztatni, hogy Pierce Brosnan csak álmodta az egészet, és egy reggeli martini után visszaáll a világ rendje, de ez most már visszavonhatatlanul a paródiákra marad, az új epizód ugyanis ott folytatja, ahol a régi abbamaradt. Az pedig ott esett, ahol Bond új korszakot hirdetett; olyat, ahol nem a sorozat saját hagyományai, hanem a legújabb akciófilmes trendek diktálnak. Ebben a történelmi Bondokéhoz képest jóval hajtósabb mezõnyben viszont akármilyen tökös is a 007-es, mégiscsak a korrekt trendkövetés jut neki osztályrészül.
A Quantum csendje angol rekordbevételeit nézve a britek önérzetét mindez egy cseppet sem viselte meg, miként az sem, hogy Bondra a legnagyobb veszélyt nem a francia filmmûvészetbõl kihorgászott Mathieu Amalric fõgonosza, hanem a figura sorsát övezõ tanácstalanság jelenti. Bond gyásza olyan nagyra sikerült legutóbb, hogy abból simán elvegetál a folytatásban is. A Quantum csendje úgy lóg a Casino Royale-on, mint egy utánfutó egy fényes sportautón; haszonjármûvel pedig nehéz lesz hosszú távon Omega órákat reklámozni. Az InterCom bemutatója ***
