Takeshi Kitano megannyi kreatív és megélhetési elfoglaltsága közül nálunk a filmrendezõi és a színészi a legismertebb, földijei azonban akkor se vonnák fel a szemöldöküket, ha talkshow-házigazdaként vagy tévés mûsorvezetõként konferálnák fel a mi rendezõnket. Kitano íróként sem ma kezdte a pályát, s bár a Fiú címû novelláskötete révén aligha látunk rá a teljes írói életmûre, még mindig beljebb vagyunk, mint például a festõ vagy a sztepptáncos Kitano megismerésében. És hogy mennyire is vagyunk beljebb: pontosan három, írói könnyûkezûséget sejtetõ novellával, melyek mindegyike egy-egy kamaszkori történetet vezet végig az elbeszélõ szál erõs kézbentartásával. Ami már néhány sor után is világos: nem az írói babérokra törõ filmessel, hanem az egyébként filmesként is dolgozó íróval van dolgunk, aki nemcsak flottul beszéli a kamasznyelvet, de kellõ ökonómiával képes körülírni kamaszhõsei jellemformáló élményeit. Megmunkáltságukat tekintve nívósan karbantartott történetek ezek: míg alant illedelmesen lüktet a dráma, fentebb magától értetõdõen bonyolódik a cselekmény. Ha a filmes Kitanót keressük a sorok között - és ez a szerzõ hazai beágyazottságát tekintve adja magát -, valószínûleg hiányérzetet keltenek e rövid történetek, amelyek a filmes szélsõségek helyett inkább csak egy-egy hangulatot hagynak hátra, mintha visszanézve maguk a szereplõk is csak ennyit mondanának: hát igen, ilyen kicsiségen múlik minden: egy futóversenyen, egy csillagvizsgálattal töltött estén vagy egy idegenbe tett, kamaszkori utazáson. Kitano még írni is tud - ez aztán már sok a jóból!
Fordította: Lázár Júlia. Scolar, 2009, 140 oldal, 2495 Ft
****
