Utolsó méréseink szerint mélységes mély a múltnak kútja: például a mutánsok történetében is sokat kell visszafelé haladni, hogy elérjünk a kezdõpontig. Farkas és testvérei történetét három mozifilm taglalta korábban, a Bryan Singer-féle elsõ kettõt ráadásul a képregényfilmek jól sikerült kirakatdarabjai között szokás emlegetni. A Singer által megkezdett sorozat valószínûleg az idõközben túlságosan is befutott közremûködõk fizetési igényei miatt bizonyult folytathatatlannak, használható kiskapunak tûnt viszont egyetlen húzónévvel folytatni, és õt körülvenni lelkes ismeretlenekkel. Az elsõ körben csakis Magneto és Farkas jöhettek szóba: Hugh Jackman (színészi-produceri) lelkesedése révén végül az utóbbi kapott saját mozit elsõként. A címszereplõ múltjában való elmélyülést segítené a Kis Farkas serdülõkori traumáinak bemutatása, ami nem azért komolytalan, mert a gyereknek karmai vannak (egy X-Men-filmre úgyis csak az vált jegyet, aki vevõ az ilyesfajta kinövésekre), hanem azért, mert az 1845-be helyezett elõjáték úgy fest, mint egy korabeli vándortársulati elõadás ragasztott szakállal, rossz parókával. Hasonló hatást kelt, amikor az immár felcseperedett Farkas Forrest Gumpot megszégyenítõ módon partra száll Normandiában, amikor pedig tanyasi jóemberek adnak menedéket hõsünknek, az már nem is film, hanem egy hímzett konyhai áldás. A bajok nem a még mindig inkább tûrt, mint támogatott képregényvalósággal vannak, hanem épp e bizonyítottan haladó mûfaj néhány csatakiáltásra redukált lebutításával.
Az InterCom bemutatója
**
