könyv - KURT VONNEGUT: GALÁPAGOS

A jó hír az, hogy túléltük a hatalmasra duzzadt agyak korát, és még mindig felszabadultan tudunk röhögni, ha valaki társaságban elfingja magát. Egymillió évvel ezelőtti, azaz 1986-os önmagunkra talán még a csuklás képességében hasonlítunk, máskülönben kórosan nagyra nőtt agyunktól nem szenvedünk többé, vízben élünk, szaglásban túltettünk a kutyákon, halfogásban leköröztünk néhány más fajt, és úgy általában elmondható, hogy a boldog, ámde rövid életű uszonyosok táborát erősítjük.

A jó hír az, hogy túléltük a hatalmasra duzzadt agyak korát, és még mindig felszabadultan tudunk röhögni, ha valaki társaságban elfingja magát. Egymillió évvel ezelõtti, azaz 1986-os önmagunkra talán még a csuklás képességében hasonlítunk, máskülönben kórosan nagyra nõtt agyunktól nem szenvedünk többé, vízben élünk, szaglásban túltettünk a kutyákon, halfogásban leköröztünk néhány más fajt, és úgy általában elmondható, hogy a boldog, ámde rövid életû uszonyosok táborát erõsítjük. Jó hír továbbá, hogy Kurt Vonnegut szarkasztikus humora teljében, értünk és nem ellenünk haragvó kedvében megírta az elsõ emberpár történetének (az eredeti sztorihoz képest jóval kevésbé magasztos) remake-jét, a kevésbé jó pedig, hogy a maga híresen csapongó módján egy kisregénnyi alapanyagot duzzasztott sokemeletes, összkomfortos írásmûvé.

Különösebb jelentõséget alighanem fölösleges tulajdonítani annak, hogy az emberiségnek - az egymillió év távlatából visszaemlékezõ elbeszélõ szerint - egy éppen aktuális gazdasági válság és egy ezzel majdhogynem szimultán jelentkezõ, fogamzást gátló baktérium tesz be; a lényeg, hogy magunk idéztük elõ a bajt, vagy legalábbis sokat tettünk azért, hogy az utolsó termékeny emberpártól függjön a halakban gazdag jövõkép.

Vonnegut szarkasztikus humorát, irodalmi nívójú poénkodásait (melyekbõl erre a regényre is jutott szép számmal) dicsérni éppoly fölösleges, mint Tolsztoj vállát veregetni magas szintû elbeszélõ mûvészetéért: a szerzõrõl mindent elmondtak már, e mindenbe pedig a Galápagos evolúcióparódiája is beleszámított. A regény aktualitását nem a vonneguti újdonság varázsa adja, hanem az az örömteli fejlemény, hogy 1993-ban bekövetkezett elsõ hazai kiadását követõen most végre Vonnegut-hûbb fordításban kerül a kórosan nagyagyú olvasók elé.

Fordította: Szántó György Tibor. Maecenas Könyvkiadó, 2008, 341 oldal, 2450 Ft

****