Krusovszky Dénes

Egyszer majd azon is el kellene gondolkodni, hogy miért annyira egyértelműen pozitív cél önmagunk fizikai legyőzése, teljesítőképességünk határának feszegetése, a rekordok folyamatos döntögetése. Vagy azon, hogy az élsportban mennyi emberi teljesítmény maradt.

Mintha a Kossuth Rádió műsorszerkesztői érezték volna, hogy vasárnap megérkezik a kánikula, a délutáni Hangalbumba a hőmérsékletnek megfelelő anyagot válogattak össze az archívumból: két nagy Afrika-vadász, illetve özvegyeik szólalnak meg ezúttal, negyven-ötven év távlatából.

Nehéz napok jártak mostanában a magyar rádióhallgatókra, legalábbis ami a közszolgálati adókat illeti. Persze a Bartók vagy a Petőfi ezúttal is jelenthetett némi menedéket (hogy a kereskedelmi adókról ne is szóljunk), de annak, aki szöveges, és nem zenei adásokra vágyott az elmúlt héten, váratlan (vagy ki tudja, talán már nem is annyira váratlan) nehézségekkel kellett szembenéznie.

Legújabb kötete címadó esszéjében azt írja Kovalik Balázsról Térey, hogy "alázattal szedi atomjaira a múzeumot". Nos, ez a megállapítás nemcsak az operarendezőre, de a róla értekező Téreyre is igaz.

Macerás dolog egy nemzeti ünnep. Nem elég, hogy kötelező borzasztóan meghatottnak és ünnepélyesnek lenni, könnybe lábadt szemmel visszarévedni a múltba, de egy csomó elkoptatott frázis hallatán ismét okosan kellene bólogatni, miközben a politikai hülyeség napi átlaga éppen ilyenkor a legmagasabb - a pártszónokoknak olyan lehet ez a nap, mint a kereskedőknek az aranyvasárnap, egész évben erre várnak.