- urfi -

Bíró Zsófia A boldog hentes felesége című könyvének műfaji besorolása kétes és veszélyes művelet. Regénynek hívja magát, mert minden más címke lekopna róla, hiszen nem életrajz és nem gasztrokönyv. Rövid írásai nem novellák vagy tárcák, regénnyé mégsem állnak össze, hiába van jelen az általában adott témakört vagy eseményt - egy ételt vagy egy disznótort - körülíró pár oldalas fejezetek mindegyikében a főszereplő házaspár.

Rosszul kezdődik. A véleményalkotásra, sőt színpadra lépésre ösztökélt közönség motiválatlan és ötlettelen, egyrészt mert általában már csak ilyen, másrészt mert még nem látott semmit, ami megmozgatta volna. Ez a felvezetés már csak azért is fölösleges, mert maga az előadás néhány jelenet után és az erőltetett bevonási kísérlet nélkül is torkon ragad, és el sem ereszt a végéig.

Ignácz Károly történész már beszámolt lapunkban a két világháború közötti választásokat érintő kutatásairól (lásd interjúnkat: "Feltűnő hasonlatosság", Magyar Narancs, 2013. október 17.), de a Józsefvárosban és Ferencvárosban tartott történeti sétája ennél nagyobb időtávot fog át.

Mint az köztudott, Izland az emberi civilizáció csúcsteljesítménye, ahol a tolerancia, a jólét, az általános bölcsesség és műveltség meseszerű mintatársadalmat hozott létre. Ennek ellenére ne csodálkozzon az egyszeri utazó, ha érkezése után nem sokkal zokogva lapátolja kifelé egy ló beleit a fagyhalál küszöbén.

Ilyen megható katonai puccsot nem látott a világ, se előtte, se utána: 1974. április 25-én egy ocsmány rendszernek vetett véget a hadsereg és az istenadta nép ragyogó arcú gyülekezete. De mihez kezdett Portugália négy évtized demokráciával?

A politika utolérte a programot. A Fiatal Írók Szövetsége természetesen már jóval azelőtt elkezdte szervezni a "hatalom és identitás viszonyát, a traumaemlékezet tér- és tájépítészeti konstrukcióit" kerülgető rendezvényét, hogy a holokausztév keretében a kormány és vidéke ünnepélyesen alulmúlta az elmúlt negyedszázad minden emlékezetpolitikai ostobaságát.

Salamon András kamerája testközelből követte Alföldi társulatának utolsó hónapjait, ott volt a színfalak mögött, amikor a színpadon és a színházban egyszerre zajlott a dráma. Mit látott és mit nem látott?

Múlt héten kritikusunk felrótta A titokzatos gyíkzenekar története szerzőjének, hogy többet is elkövetett az állatnevekkel viccelődő könyvek főbűnei közül, így például a Tarajos Goethe és az El Gekkó bevetését is megengedte magának.

Jeremy Irons és Bruno Ganz kvaterkázik egy lisszaboni kiskocsmában - és akkor ezzel szinte mindent el is mondtunk Bille August új filmjének szépségéről és esendőségéről.

Az MMA-nak odaadni mindent nem kell félnetek jó lesz.