Könyv

Kaszás György-Elek Lívia: Amit a lajhárokról feltétlenül tudni kell

  • - urfi -
  • 2014. január 5.

Könyv

Múlt héten kritikusunk felrótta A titokzatos gyíkzenekar története szerzőjének, hogy többet is elkövetett az állatnevekkel viccelődő könyvek főbűnei közül, így például a Tarajos Goethe és az El Gekkó bevetését is megengedte magának.

Ha ezek halálos vétkek, akkor Kaszás György sorozata maga Szodoma és Gomora. Elég talán a Hogyan fest a lajhár? című fejezet első sorait felidézni, hogy átlássuk a helyzet súlyosságát: "Ezt igazából nem tudhatjuk, tekintve, hogy a művészettörténet egyetlen lajhár által alkotott festményt sem ismer. Ez például Picasso önarcképe, de gyaníthatóan ezt se lajhár festette, hanem Picasso, mert ha lajhár festette volna, akkor ez a lajhár önarcképe lenne, nemdebár. Az meg azért lenne lehetetlen, mert a lajhár máshogy néz ki." Az idézet segítségével képet alkothatnak a könyvben felhalmozott tudás hasznosságáról is, de mindenekelőtt arról a kíméletlenségről, ahogy a szerző és a vele tökéletes szimbiózisban élő illusztrátor lecsap minden magas labdát, valamint minden nem magas labdát is.

Ez a kérlelhetetlen humor sokunk kedves emléke a kilencvenes évekből, amikor tucatnyi hasonló gyerekkönyvvel jelentkezett a szerzőpáros. Mivel az akkori gyerekek lassan szülők lesznek, logikus lépés volt újabb részekkel előállni. Ezek részint eleget tesznek a modern kor kívánalmainak - szóba kerül az internet és a hülye politikusok -, de a lényeg változatlan: a fárasztó okoskodás még fárasztóbb kifigurázása és a mindent legázoló szóviccek. Itt nem számít a politikai korrektség, az olvasói igények, senkit nem érdekel, milyen ismeretei vannak a célközönségnek, vagy hogy mit tanácsos megtanítani nekik. Egyáltalán, ki a célközönség? Recenzens leginkább durván betépett tízévesek figyelmébe ajánlja a sorozatot, de sajnos a józan felnőttek is nehezen tudnak majd ellenállni.

Animus, 2013, 32 oldal, 1290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.