Film

Éjféli gyors Lisszabonba

  • - urfi -
  • 2013. november 30.

Film

Jeremy Irons és Bruno Ganz kvaterkázik egy lisszaboni kiskocsmában - és akkor ezzel szinte mindent el is mondtunk Bille August új filmjének szépségéről és esendőségéről.

A rendező nappalijában hajladozó két darab Arany Pálma ne tévesszen meg senkit: a berni filológiatanár szentimentális utaztatásának a szépelgésen kívül más célja nincs. Amint az előnytelen szemüveget viselő Jeremy Irons igen ábrándos módon hozzájut egy portugál könyvhöz, majd unalmas svájci életét hátrahagyva vonatra száll, és beleolvas az ábrándos lelkű szerző soraiba, rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy a lehető legábrándosabbra fényképezett Lisszabon napfényes háttérkép lesz csupán e közepesen bárgyú életbölcsességekhez és egy sor érdemdús színész felvonulásához. Hogy mindez fél óránál tovább kibírható, azt egyedül annak köszönhetjük, hogy a derék filológus életét fenekestül felforgató, őt Lisszabonba vonzó életvezetési tanácsok forrása, a tiszta lelkű, ifjú forradalmár - mindannyiunk szerencséjére - 1975-ben meghalt. Ezért aztán Jeremy Irons kénytelen divatosabb szemüveg és némi információ után nézni, nyomozása pedig a salazari diktatúra világába vezeti, ahol a vaskos szerelmi szál mellett jut némi tér a rendszer működésének vizsgálatára is.

Bille August jó érzékkel csemegézett Pascal Mercier érthetetlenül sikeres, pepecselős és filozofikus lektűrjéből, a színészek és a háttérképek is megteszik a magukét - igazán kár tehát, hogy a végére mindebből csak egyetlen ábrándos kérdés marad: meg tudod-e változtatni az életedet?

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.