A Bródy Sándor utcai olasz kultúrintézettől indulunk, ahol - szigorúan "ideiglenesen", 1865 és 1902 között - az alsóház ülésezett; és a kétórás túra közepén, a Bakáts téren megemlékezünk róla, hogy az új törvény értelmében a hely, ahol állunk, idén egy választási körzetbe tartozik a budai Várral és az V. kerülettel. Itt alkalom nyílik a gerrymandering fogalmának rövid bemutatására, de a magyarázatok amúgy ritkásan és szemérmesen említenek aktualitásokat. Kár.
Ignácz megnyerő idegenvezetőnek bizonyul, utunk elején mosolygós-lelkes előadása élénk színekkel rajzolja meg a rádió épületének helyén álló lovardába csapatostul vonuló, az ellentábortól hatóságilag elválasztott Jókai-hívek gyülekezetét, és az irodájából rájuk "rivalló" Pulszky Ferenc múzeumigazgatót. Valószínűleg ez a városi séták titka: amikor a hely szelleme, a látható és láthatatlan történelem találkozik a kontextusba helyezett konkrét eseménnyel, és a két, önmagában is eleven történet együtt válik átélhető élménnyé. Később ezek a pillanatok nem igazán jönnek létre. Látjuk a Ludovikát, és remek Ignácz sztorija, hogy az 1945-ös választások kutatásakor felfigyelt egy szavazókörre, ahol csak férfiak voksoltak. De nem kel életre a tisztképző, és nem értjük meg a szociológiáját annak, hogy lakói közül tízből kilencen a kisgazdákat támogatták.
A vidám (Mikszáth és az erdélyi korteskedés) és elkeserítő (zsidótörvények a választás gyakorlatában) epizódok, a sétavezető látványosan gazdag tudásanyaga és a kellemes császkálás azonban végeredményben inkább azzal keltett hiányérzetet, hogy másnap nem folytathattuk ott, ahol abbahagytuk.
Szervezte a Hosszúlépés. Járunk?, március 30.
