KÖNYVMELLÉKLET - visszhang

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen

  • - urfi -
  • 2014. július 12.

Könyv

Első kötetes íróként, ráadásul látványos előnnyel került irodalmi sikerlistánk dobogójára - ilyen se volt még. A kiadói szerkesztőként dolgozó szerző úgy van a pályakezdéssel, mint az okos lány a mesében: látszik is rajta, meg nem is. Az egységes összképet nyújtó novellák technikailag kiforrottak, az útkeresés nyomait, ha voltak, eltüntették gondos kezek; ugyanakkor a bennük megjelenő világok sokszínűsége csapongó kíváncsiságról árulkodik. Sokszor nem tart ki a figyelem, túl rövid az írás, vagy kapkodva vágtatunk át egy történeten; máskor viszont éppen a tömörítés ügyessége vagy egy aprólékos leírás ragad magával. Minden a kivágáson múlik: felvillan egy jelenet, és ez az időben vékony szelet tartalmazza a főszereplő egész életét, de a sztori végét nem ismerjük meg, ahogy az odáig vezető lélektani folyamatoknak is csak részletei sejlenek fel. Veszélyes játék ez, hiszen ezek az életdarabok könnyen válnak súlytalanná: a Minden vonalban például a két barátnő, illetve a terhes lány körül bábáskodó anya és a javasasszony egyaránt megmaradnak furcsa figuráknak, akikkel voltaképpen nem történik semmi. A Berlinben élő magyar sztárművész kiállításmegnyitón előadott közhelyes élettörténete (Az ihlet súlya) felszínes filmjelenetbe torkollik. A nyitónovellában viszont hiába áll az idő, végig húzza-vonja az olvasó gyomrát valami, ahogy elolvasta az első oldalon a mondatot: "Kövér, aranyeres családba születtem egy kétpetéjű ikerpár fiatalabbik tagjaként." Adná magát, hogy a család egész életre megbéklyózó reménytelenségét lássuk központi elemének, vagy épp a női sorsok, a magyar vidék, esetleg az értelmiségi lét ismerős mocsarának érzékeny, humorral szelídített leírását ünnepeljük benne, de a könyv épp attól igazán vonzó, hogy a Messi-alteregóvá változó feleség kissé kilógó abszurdjával is képes mélyre fúrni a fejünket a kilátástalanságba.

JAK-Prae.hu, 2014, 206 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.