- urfi -

Csemege a sznoboknak: híres írók szövegei híres festők képeiről híres színészek tolmácsolásában, exkluzív helyszínen: a Szépművészeti Múzeum termeiben. A lengyel-osztrák-magyar koprodukció nagy előnye és tehertétele, hogy autonóm, "irodalmi" írókat kértek fel.

Interjút készítettem L. Simon Lászlóval, jórészt a szerzői jogdíjak átcsoportosításáról beszélgettünk. Utána meg csak néztem, hogy ezt így hogy.

Azon lehet röhögni, hogy egyedüli elnökjelöltként Gyurcsány Ferenc begyűjtötte a szavazatok 98 százalékát – de a párt szombati kongresszusán nem csak ez történt.

Lehetne jobb, lehetne sokkal rosszabb, és még nem tudhatjuk pontosan, milyen lehet – de az biztos, hogy az átadása után Budapest más lesz, mint amilyennek ma ismerjük. Ez a várakozás, a bizakodó bizonytalanság izgalma hatotta át a We Love Budapest és a Hosszúlépés szervezésében, a Design Hét keretében tartott városi sétát.

Szegény városi patkányok menekülnek fel a hegyre a szmogfelhőbe süllyedő Budapestről, hosszan vándorolnak busszal, vonulnak az út szélén vagy morgolódva keresnek parkolóhelyet, és végül ellepik a magas mezőket, ott nyüzsögnek százával, hogy kiszakadva nyomorúságos ködlétükből végre ők is részesüljenek abból, ami szerencsésebb vidékeken minden terasz beépített tartozéka: a nyári égből.

"Nincs a világon olyan ember, akit ne anya szült volna, így ezek a mesék mindenkit érdekelnek, gyereket és felnőttet ugyanúgy." A szerző lefegyverző érvelésével nehéz mit kezdeni. Miközben ragasztgatjuk vissza a lapokat, melyeket közvetlenül a fenti sorok olvasása után, kritikushoz méltatlan felindultságunkban kiszaggattunk a könyvből, szemünkbe ötlik az első oldalon a beillesztendő fénykép számára készült üres keret és alatta a felirat: drága édesanyám.

Első otthoni meccsét az élvonalban Fehérváron játszotta a Felcsút. Maga a meccs senkit nem érdekelt.

"Akkor a boltban itt-ott beleolvastam, és éreztem valami szédületet. Gyorsan fizettem, pánikszerűen menekültem ki a boltból. Aztán a frissen zsákmányolt könyvet olvastam a villamoson, a buszon, a folyosón. A vásárlástól számított néhány óra alatt, ha jól emlékszem, el is olvastam, mohón és türelmetlenül. Aztán még többször." Így számol be a Kaddissal való találkozásáról nagyszerű esszéjében Borbély Szilárd, és én sem tudnék mást mondani arról a kísérteties tapasztalatról, amikor először szippantanak be ezek az örvénylő mondatok.

A Csepeli Munkásotthonba érkező közönség buszra száll, fülhallgatót húz - és indulás után már nem érezheti magát biztonságban. Színházban ritkán leptek meg és bizonytalanítottak el ennyiszer. Ugyanis a játék tere és a szereplők köre bámulatosan tág, pontosabban behatárolhatatlan: voltaképpen minden és mindenki benne van, akit az ablakból látunk.