A Katona Ifjúsági Programjában részt vevő diákok láttán a Jövőképtelen című gimnáziumi előadás jutott eszembe (kritikánkat lásd online felületünkön: Elhúzni ebből az országból, 2012. június 27.). Ott szintén kamaszok beszéltek kamaszok életéről, iskoláról és politikáról, és ez az érintettség a hitelesség érzetét keltette a nem csak korosztályos kategóriában kiemelkedő produkció nézőiben. Nemcsak arról van szó, hogy jobban hiszünk a diákoknak, mint a hivatásos színházcsinálóknak, hanem hogy érezhetően (saját) problémákat akarnak megérteni, és nem az elméleteikhez keresnek színpadi illusztrációt. A Rendszerhiba elején például hiába aktuális, szellemes és nyomasztó a farsangra turulnak maszkírozott osztályfőnök, az emlékezetes parlamenti bakit (Juliska vs. Iluska) megismétlő mélymagyar osztálytársak meg a rendszeridegen módon Batmannek öltözött és ezért kitaszított lány története - ennél sokkal erősebbek a mindennapi megaláztatásokat, a tekintélyelvű működés eszelősségét vagy a tanárok és szülők ismerős, hülye reflexeit tárgyazó, néha kegyetlen, de sokszor empatikus jelenetek.
Bátran és élesen jelennek meg az új oktatáspolitika agyrémei, de mint az alapvetően a fortélyos félelemre épülő rendszer szerves részei. A színpadon sodró humorral, képi fantáziával, a testüket és a hangjukat tudatosan használva remekelnek a diákok, a néző pedig joggal érezheti, hogy előbb rágná le a saját kezét, mint hogy visszamenjen abba a pokolba, amit magyar közoktatásnak hívnak a felnőttek. Ahová a gyerekeiket küldik.
Katona Sufni, április 1.
