Színház

Rendszerhiba

  • - urfi -
  • 2014. május 10.

Színház

Rosszul kezdődik. A véleményalkotásra, sőt színpadra lépésre ösztökélt közönség motiválatlan és ötlettelen, egyrészt mert általában már csak ilyen, másrészt mert még nem látott semmit, ami megmozgatta volna. Ez a felvezetés már csak azért is fölösleges, mert maga az előadás néhány jelenet után és az erőltetett bevonási kísérlet nélkül is torkon ragad, és el sem ereszt a végéig.

A Katona Ifjúsági Programjában részt vevő diákok láttán a Jövőképtelen című gimnáziumi előadás jutott eszembe (kritikánkat lásd online felületünkön: Elhúzni ebből az országból, 2012. június 27.). Ott szintén kamaszok beszéltek kamaszok életéről, iskoláról és politikáról, és ez az érintettség a hitelesség érzetét keltette a nem csak korosztályos kategóriában kiemelkedő produkció nézőiben. Nemcsak arról van szó, hogy jobban hiszünk a diákoknak, mint a hivatásos színházcsinálóknak, hanem hogy érezhetően (saját) problémákat akarnak megérteni, és nem az elméleteikhez keresnek színpadi illusztrációt. A Rendszerhiba elején például hiába aktuális, szellemes és nyomasztó a farsangra turulnak maszkírozott osztályfőnök, az emlékezetes parlamenti bakit (Juliska vs. Iluska) megismétlő mélymagyar osztálytársak meg a rendszeridegen módon Batmannek öltözött és ezért kitaszított lány története - ennél sokkal erősebbek a mindennapi megaláztatásokat, a tekintélyelvű működés eszelősségét vagy a tanárok és szülők ismerős, hülye reflexeit tárgyazó, néha kegyetlen, de sokszor empatikus jelenetek.

Bátran és élesen jelennek meg az új oktatáspolitika agyrémei, de mint az alapvetően a fortélyos félelemre épülő rendszer szerves részei. A színpadon sodró humorral, képi fantáziával, a testüket és a hangjukat tudatosan használva remekelnek a diákok, a néző pedig joggal érezheti, hogy előbb rágná le a saját kezét, mint hogy visszamenjen abba a pokolba, amit magyar közoktatásnak hívnak a felnőttek. Ahová a gyerekeiket küldik.

Katona Sufni, április 1.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.