Népszokás

Meteornézés

  • - urfi -
  • 2013. szeptember 15.

Interaktív

Szegény városi patkányok menekülnek fel a hegyre a szmogfelhőbe süllyedő Budapestről, hosszan vándorolnak busszal, vonulnak az út szélén vagy morgolódva keresnek parkolóhelyet, és végül ellepik a magas mezőket, ott nyüzsögnek százával, hogy kiszakadva nyomorúságos ködlétükből végre ők is részesüljenek abból, ami szerencsésebb vidékeken minden terasz beépített tartozéka: a nyári égből.

Lehetne nézni mindezt fennköltebben is, és nem is hazudnánk nagyot: az áhítatos csodavárók látják Szent Lőrinc könnyeit aláhullani az éjszakában, ülnek a boltozatos égbolt alatt órákon át, kiesve térből és időből, és amikor elsuhan egy meteor... Nos, olyankor kiáltja azt egyszerre háromfelől egy-egy derék kolléga, hogy: Láttad, bazmeg, mekkora? A hozzáértők által az augusztusi meteorrajzás legjobb leshelyének tartott Hármashatár-hegy tehát elsősorban azoknak ajánlható, akik nyitottak az efféle közösségi élményekre. Mert lehet, hogy itt a legkisebb a fényszennyezés (igen, érdemes átcaplatni a hegy túloldalára, hogy kiszűrjük a város fényeit), de a turistaszennyezés annál jelentősebb. Persze van annak bája, amikor a National Geographic messziről jött, barátságos fotósa traktál hívatlanul tigrises és cunamis történetekkel, valamint amszterdami importcikkel, de az emberiszony betegei számára is hamar, éjfélkor kezdődik az enyhülés, amikor nagy robajjal kezdenek hazaömleni a népek, hogy aztán hajnali háromra, amikorra a legvadabb rajzást jósolták, már alig maradjon valaki. Meteorzápor helyett decens csillaghullással kellett beérnünk, de nincsenek kétségeink: mindez épp elég látványos ahhoz, hogy egyre többen jöjjenek minden évben, és velük szépen sebesen megérkezzenek majd a mozgóárusok és a zsebtolvajok, ahogy az már szabadtéri mulatságok esetében szokás.

Úgyhogy menjen mindenki vidékre, vagy ha erre nincs remény, legalább aludjon a hegyen. Mert a hajnal hibátlan.

Hármashatár-hegy, augusztus 12.

Neked ajánljuk