Így tiszteli L. Simon a szerzői jogokat

  • - urfi -
  • 2013. október 28.

Belpol

Interjút készítettem L. Simon Lászlóval, jórészt a szerzői jogdíjak átcsoportosításáról beszélgettünk. Utána meg csak néztem, hogy ezt így hogy.

Az interjú a Magyar Narancs október 17-i számában jelent meg. Mivel a témái – MMA, holokauszt-emlékév, jogdíjvita – aktuálisak, egy héttel később online felületünkön is közzétettük (itt olvasható). Ilyet ritkán csinálunk, általában két, három, sőt négy hetet is várunk, amíg a honlapunkon elérhetővé válnak a nyomtatott lap anyagai. Ennek kézenfekvő okai vannak, például el szeretnénk adni a lapot, de ez most mindegy is.

Miután a cikknek volt utóélete – az Artisjus például részletesen, pontokba szedve cáfolta L. Simon benne foglalt állításait –, rákerestem, hol foglalkoztak még vele. Így jutottam az NKA alelnökének Facebook-oldalára, ahol ezt találtam.

false

L. Simon nem csak beszkenneltette a Narancs oldalait, de a teljes szöveget, mind a háromoldalnyit ki is posztolta. Amivel elsősorban és igen egyszerűen az a probléma, hogy ehhez nincs joga, hiszen mindez jogvédett tartalom: a szöveg nem az ő tulajdona, nem is az enyém, hanem a Narancsé. Nem terjesztünk jogvédett tartalmakat, cikkeket, akkor sem, ha az elérhető a neten, akkor sem, ha mi beszélünk benne, akkor sem, ha a Kárpátia zenekar tagjai potyognak az égből.

De a fentieken túl ennek a történetnek külön szépsége, hogy L. Simon – amúgy a kulturális és sajtóbizottság elnöke – mindezt rögtön a lap megjelenésének másnapján bírta kirakni, ráadásul egy olyan interjút, ami éppen a szerzői jogokról szól, egy olyan intézkedésről, amely miatt művészek tömegei vádolják lopással a kormányt. Lehet, hogy ez afféle ironikus poén akart lenni?

Eredményes napot zárt október 18-án L. Simon László. Következő posztja saját reakcióját hirdeti Parti Nagy Lajos bejegyzésére, amelyben az író bejelenti: nem ír többet a Hír24 blogrovatába, mert nem akar vele egy felületen publikálni. L. Simon válaszával beverekedte magát a Szüret rovatunkba, mivel konkrétan ennyit írt: „Tolerancia, tolerancia, tolerancia”. Hát, én igyekszem. Most éppen nem nagyon megy.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.