Az interjú a Magyar Narancs október 17-i számában jelent meg. Mivel a témái – MMA, holokauszt-emlékév, jogdíjvita – aktuálisak, egy héttel később online felületünkön is közzétettük (itt olvasható). Ilyet ritkán csinálunk, általában két, három, sőt négy hetet is várunk, amíg a honlapunkon elérhetővé válnak a nyomtatott lap anyagai. Ennek kézenfekvő okai vannak, például el szeretnénk adni a lapot, de ez most mindegy is.
Miután a cikknek volt utóélete – az Artisjus például részletesen, pontokba szedve cáfolta L. Simon benne foglalt állításait –, rákerestem, hol foglalkoztak még vele. Így jutottam az NKA alelnökének Facebook-oldalára, ahol ezt találtam.
| ||
L. Simon nem csak beszkenneltette a Narancs oldalait, de a teljes szöveget, mind a háromoldalnyit ki is posztolta. Amivel elsősorban és igen egyszerűen az a probléma, hogy ehhez nincs joga, hiszen mindez jogvédett tartalom: a szöveg nem az ő tulajdona, nem is az enyém, hanem a Narancsé. Nem terjesztünk jogvédett tartalmakat, cikkeket, akkor sem, ha az elérhető a neten, akkor sem, ha mi beszélünk benne, akkor sem, ha a Kárpátia zenekar tagjai potyognak az égből.
De a fentieken túl ennek a történetnek külön szépsége, hogy L. Simon – amúgy a kulturális és sajtóbizottság elnöke – mindezt rögtön a lap megjelenésének másnapján bírta kirakni, ráadásul egy olyan interjút, ami éppen a szerzői jogokról szól, egy olyan intézkedésről, amely miatt művészek tömegei vádolják lopással a kormányt. Lehet, hogy ez afféle ironikus poén akart lenni?
Eredményes napot zárt október 18-án L. Simon László. Következő posztja saját reakcióját hirdeti Parti Nagy Lajos bejegyzésére, amelyben az író bejelenti: nem ír többet a Hír24 blogrovatába, mert nem akar vele egy felületen publikálni. L. Simon válaszával beverekedte magát a Szüret rovatunkba, mivel konkrétan ennyit írt: „Tolerancia, tolerancia, tolerancia”. Hát, én igyekszem. Most éppen nem nagyon megy.
