Így tiszteli L. Simon a szerzői jogokat

  • - urfi -
  • 2013. október 28.

Belpol

Interjút készítettem L. Simon Lászlóval, jórészt a szerzői jogdíjak átcsoportosításáról beszélgettünk. Utána meg csak néztem, hogy ezt így hogy.

Az interjú a Magyar Narancs október 17-i számában jelent meg. Mivel a témái – MMA, holokauszt-emlékév, jogdíjvita – aktuálisak, egy héttel később online felületünkön is közzétettük (itt olvasható). Ilyet ritkán csinálunk, általában két, három, sőt négy hetet is várunk, amíg a honlapunkon elérhetővé válnak a nyomtatott lap anyagai. Ennek kézenfekvő okai vannak, például el szeretnénk adni a lapot, de ez most mindegy is.

Miután a cikknek volt utóélete – az Artisjus például részletesen, pontokba szedve cáfolta L. Simon benne foglalt állításait –, rákerestem, hol foglalkoztak még vele. Így jutottam az NKA alelnökének Facebook-oldalára, ahol ezt találtam.

false

L. Simon nem csak beszkenneltette a Narancs oldalait, de a teljes szöveget, mind a háromoldalnyit ki is posztolta. Amivel elsősorban és igen egyszerűen az a probléma, hogy ehhez nincs joga, hiszen mindez jogvédett tartalom: a szöveg nem az ő tulajdona, nem is az enyém, hanem a Narancsé. Nem terjesztünk jogvédett tartalmakat, cikkeket, akkor sem, ha az elérhető a neten, akkor sem, ha mi beszélünk benne, akkor sem, ha a Kárpátia zenekar tagjai potyognak az égből.

De a fentieken túl ennek a történetnek külön szépsége, hogy L. Simon – amúgy a kulturális és sajtóbizottság elnöke – mindezt rögtön a lap megjelenésének másnapján bírta kirakni, ráadásul egy olyan interjút, ami éppen a szerzői jogokról szól, egy olyan intézkedésről, amely miatt művészek tömegei vádolják lopással a kormányt. Lehet, hogy ez afféle ironikus poén akart lenni?

Eredményes napot zárt október 18-án L. Simon László. Következő posztja saját reakcióját hirdeti Parti Nagy Lajos bejegyzésére, amelyben az író bejelenti: nem ír többet a Hír24 blogrovatába, mert nem akar vele egy felületen publikálni. L. Simon válaszával beverekedte magát a Szüret rovatunkba, mivel konkrétan ennyit írt: „Tolerancia, tolerancia, tolerancia”. Hát, én igyekszem. Most éppen nem nagyon megy.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.