Szégyenben – A végén már csak Orbán maradt

  • - urfi -
  • 2013. augusztus 4.

Publicisztika

Első otthoni meccsét az élvonalban Fehérváron játszotta a Felcsút. Maga a meccs senkit nem érdekelt.

Persze, beszélhetnék a játékról, ha már végigültem azt a másfél órát a Sóstói Stadionban. De kit érdekelne?

A miniszterelnök szerint töretlenül fejlődő magyar labdarúgás csúcsligájának mérkőzéseire a 2011/12-es évadban átlagosan 3645 néző volt kíváncsi. A most tavasszal zárult szezonban ez a szám 2728-ra csökkent. Értsd: az élvonalbeli magyar labdarúgás egy év alatt elvesztette az amúgy is sírnivalón kisszámú közönsége negyedét. Legkevesebben az Eger meccseire jártak: átlagosan 1269-en. Ehhez képest a Felcsút ünnepélyes debütálására ötszázan jöttek el. (A Puskás Akadémia minden nézőből kettőt látott, ezer főre becsülte a közönséget.)

Mondhatnánk, hogy a játék minősége és az érdeklődők száma a megye kettőt idézi. De alapvető tévedés lenne, ami épp a lényeget véti el: a megye kettő ennél sokkal jobb. Ott van hangulat és élet, mindenki a helyén. Ellenben ebben a steril nagystadionban, a lezárt szektorokkal szemközt, szellős elrendezésben üldögélő, a játékosokhoz hasonlóan motiválatlan, maroknyi néző – ez lélekölő látvány. Volt összesen egy db „figyelj a csokira!” és egy db „budapesti cigányparasztok, úgysem lesztek bajnokooook” – és e magányos bekiabálókat nyugodtan nevezhetjük a lelátó legaktívabb szereplőinek. Amúgy egy fia skandálás, egy hevesebb taps nem akadt, mindenki kókadtan ült a helyén. Itt ugyan fel nem áll senki. Mert a Felcsútnak nincs szurkolótábora. Nem kicsi a tábor, hanem nincs.

Talán csak akkor csapott fel némi indulat és jókedv a hazai szektorban, amikor két kirívóan ostobán szerzett sárga után kiállították az újpesti gólszerző Ahjuperát. Erre már a biztonságiak is bejöttek, akik a fent leírt látogatottsági kondíciók miatt addig halálra unták magukat. „Nézőkre nem kell figyelni, ugye, azokat ott fenn meg védik a kormányőrök” – mutat egyikük a dísztribün felé.

Nekem aztán nem kellene kacsintania, hiszen nehéz lett volna másra gondolnom meccs közben, mint arra a tribünre. Mint ahogy látványosan senki mást sem érdekel ebben az országban, mit csinál a pályán a Puskás Akadémia, annál inkább, hogy ki hol ül a páholyban. Milyen közel a főnökhöz. Vagy hogy melyik cég és melyik haver fizeti be a sarcot az alapítvány számlájára, Demjántól Simicskáig. Hogy kinek jut névre szóló parkoló a stadion előtt (amúgy az érdeklődők kedvéért, balról jobbra: Orbán, Garancsi, Csányi, Hernádi). Hogy milyen a kedve az elnök úrnak.

Valószínűleg nem lehet jobb szimbólumát találni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, mint a Puskás Akadémia FC mérkőzéseit. És most, hogy kipróbáltam, nehezen tudok elképzelni ennél nyomasztóbb helyet. De csak azért, mert az új felcsúti stadiont nem tudom elképzelni.

Mikor lefújták a meccset, előresétáltam az első sorba, és felnéztem a tribünre. Orbán felállt, a többiek pedig figyelték, mikor tapsol. Akkor aztán ők is tapsoltak. Azokat a félszeg sandításokat jó lenne elfelejteni. Közben lassan kiürült a lelátó, a győztes újpestiek utolsó játékosai sétáltak be az öltözőbe. A végén már csak Orbán állt ott, valaki beszélt a fülébe, de ő csak az üres pályát figyelte, és tapsolt. Ő, az utolsó néző.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.