TPP
TPP cikkei
A stand up királynője
Van a svéd gyerekkönyvekben, -filmekben valami irritáló nyájasság. A „mindenre van megoldás” és a „nahát, te is pont olyan vagy, mint én, csak másképp” lapos optimizmusa.
Bocs, idézet
Hogy előbb-utóbb filmen is megörökítik az alkalmazottaival, színésznőivel évtizedeken át következmények nélkül erőszakoskodó Harvey Weinstein bukását, az kezdettől nyilvánvaló volt.
Fiú a mennyből
Meghal az iszlám világ emblematikus intézménye, a kairói vallástudományi egyetem (Al-Azhar) vezetője.
A rendszer mosolya
Ebben az amerikai haderő afganisztáni jelenlétének utolsó két hetét, az evakuálást taglaló, felkavaró dokumentumfilmben nem tekintik át az események politikai vonatkozásait. Nem részletezik a történelmi kontextust.
A katolikus iskola
Közhely, hogy az iskola maga az iskolát fenntartó társadalom, s benne minden megtörténhet, ami a társadalomban.
Hacsak ő nem
Végtelenül nyomasztó 160 perc. Nyomasztó, mert közünk van, nekünk, minden egyes kelet-európai embernek ehhez a Lengyelországban elkövetett politikai gyilkossághoz, akkor is, ha még meg sem születtünk a gyalázatos eset idején, és fogalmunk sincs az akkori történelmi helyzetről – és ezzel az érintettséggel szembesít bennünket ez a film.