Visszhang: dokumentumfilm

Vigyázzatok Mayára!

  • 2023. június 28.

Visszhang

Egy 10 éves kislány megbetegszik. Ritka betegségét az orvosok zöme nem ismeri.

Ápolónő anyja tűzön-vízen át talál egy specialistát, akinek radikális, csak a szomszédos országban engedélyezett kezelése jelentős javulást hoz. De a kezelést időnkét ismételni kell, és amikor a kislány állapota rosszabbodik, a helyi kórház tájékozatlan és tájékozódni (egy ápolónőtől?!) nem is akaró alkalmazottai (ún. orvosok) kitiltják a szülőket a kórházból, és rövid úton állami gondozásba vetetik a gyereket, azzal vádolva a lányának a megfelelő kezelést egyre vehemensebben követelő anyát, hogy ő követ el ún. medikális gyermekabúzust (túlzott gyógyszerezést). Hiába lép fel a specialista, hiába fordulnak bírósághoz, a kórház és a gyámügy nem hibázhat, a szülőket helyezik nyomás alá. Össze is roppan a gyerekét elveszítő anya, és megöli magát.

Nem a múlt század harmincas éveiben történik az eset a Szovjet­unióban vagy a Harmadik Birodalomban, hanem napjainkban, az Egyesült Államokban, ahol gyermekbántalmazás gyanúja esetén nem a bűncselekményt kell bizonyítani, hanem az ártatlanságot. S ez a haláleset kellett ahhoz, hogy ez az abszurd helyzet nyilvánosságra kerüljön.

A több éven át forgatott, tekintélyes mennyiségű dokumentumot, állásfoglalást, nyilatkozatot, vallomást, jelentést feldolgozó film időnként szájbarágós vágóképekkel operál, de az életanyag sűrűsége, az önfeláldozásként is érthető tragédia (a lányt azonnal visszaengedték családjához) torkon ragad, és csak ámulunk a végén, amikor megtudjuk, hogy hányan éltek és élnek át hasonlókat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.