Szarvast szeretne, de csak egy hajléktalant sikerül lőnie. Lehetne ez thriller: már az elején sejtjük, hogy az ordítóan tapasztalatlan fegyveres és az erdő találkozásából valami sötét dolog fog kisülni, és amikor a véletlen lövés következményeivel szembesülő kispolgár végre leküzdi a pánikot és ásni kezd, az magában rejti a feszültség fenntartásához passzoló kiderülős bonyodalom lehetőségét. Mégsem thriller volna ez, hanem valami sötét, rejtett humorú komédia? Hát elszalad a hulla, azután meg jól beolvas a betojt vadásznak, pont a legérzékenyebb helyen kötve belé (ti. hogy mekkora egy balfék ez a férfijelmezbe bújt kiskamasz). Vagy talán társadalombírálatot kéne belelássunk a törvényen és társadalmon kívüli hobót (emblematikus státusz) akaratlanul is elpusztító ügynök (még emblematikusabb státusz) kettősébe? Hogy odavan a szabadság, már az erdő sem véd meg a civilizáció agresszív terjeszkedésétől? Aztán, hogy az orvoshoz vitel lehetőségét határozottan elutasító sebesült, környezetvédelmi szózatát befejezvén mégiscsak inkább meghal, felködlik egy súlyos lelkiismereti dráma lehetősége, és a rendező el is indul (végre) ebbe az irányba, de a legkézenfekvőbb kiscserkészetika propagálásából nem lesz sem átélhető dráma, sem megválaszolandó morális dilemma. Sem jó film.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
