Visszhang: film

Amerikai kopó

  • 2023. június 14.

Visszhang

A pofozkodós-lövöldözős film hátránya az ilyen zsánerű videójátékokkal szemben, hogy itt csak nézni lehet a csihi-puhit.

Kell hát bele valami más is. Egy sztori vagy egy vonzó (személyiségű) hős, látványosan vagy valódi harcművészeti kvalitásokkal megoldott akciójelenetek, átélhető drámára emlékeztető fordulatok vagy humor. Ebben a népszerű tévésorozat címét és alapállását – hát, mondjuk – idéző filmben mindezekből zéró mennyiség található. A csekély fantáziáról tanúskodó sztori szerint a texasi végeken szolgáló mezei zsarut találja alkalmasnak a brit titkosszolgálat, hogy mentené már meg Londont egy gaz terrorista merényletétől. (Aki kitalálja, hogy sikerül-e neki, az jutalmul megnézheti még egyszer a filmet.) A valamiért kopónak aposztrofált mélyamerikai hős ugyan kénytelen leszállni lováról (meg is látszik kigyakorolt férfiasságú járásán, hogy mennyire idegenkedik a bűnös metropolisztól), viszont széles karimájú cowboykalapját sosem veti le. Egyrészt azért, mert akkor miből látnák, hogy ő az amerikai értékek hordozója, másrészt meg azért, mert nem látszana jól az oszlopok mögött, és nem tudná az ellen, hogy hol kell nem eltalálni őt. A ütlegek hagyományőrzőnek mondhatók, semmi rugdosós karate, csak a jól bevált ökölharc. Ezt is lehetne persze elviselhetően prezentálni, de a humortalan címszereplőhöz, bizonyos Thomas Jane-hez képest nemhogy Stallone, de még az eredeti „kopó” Chuck Norris is egy színészóriás. Apropó, óriás, felbukkan a filmben egy-két percre John Malkovich, hogy megkeresse azt a pénzt, amit más egész életé­ben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.