Ha rákiabálnak az emberre, hogy „hú”, attól lehet, hogy egy pillanatra megemelkedik a pulzus, de a primer ijesztgetés nem mozdít meg semmilyen a lélek zugaiba rejtett belső félelmet, ráadásul amíg eljutunk egy-egy ilyen „hú”-ig, komolyan kéne vennünk ezredszerre látva is életszerűtlen baromságok sorozatát. A filmbéli család persze, hogy mindjárt beköltözik a szokatlan körülmények közt megörökölt világvégi házba, persze, hogy nem veszik észre a szemüket kiverő gyanús jeleket, a férfi persze, hogy bemászik oda, ahová nem volna szabad… A megjelenő naiv ingatlanügynökről, ill. óvatlan rendőrjárőrről mindjárt látszik, hogy éppen a ház alatti vízaknában lakozó rémek fogára való, akik viszont a film alapszituációjának ellentmondva kénytelenek kihaladni az aknából a sűrű, sötét erdőbe, szétmarcangolandó a betolakodókat.
Apropó rém. Amikor az alien-hobbit-dinoszaurusz tágra tárja rombusz alakú, erősen váladékos száját, csak az nem látja meg benne a vagina dentatát, aki még sosem hallott a kasztrációs szorongás eme mitológiai kifejeződéséről. Nem is a családfő küzd meg a fertelmes lényekkel, őt súlyosan megsebesítik, hanem az anya, hogy tűzön-vízen át kimentse lányát, és (ha már ott van, hát jó) a férjét is a veszedelemből. További érdekes, a nemek közötti viszonyok napjainkban megfigyelhető átalakulásával kapcsolatos belemagyarázásokat lehetne még eszközölni, de nincs tudatosan végiggondolt koncepció, nincsenek összefüggések, és a fogas, nemire emlékeztető szájszerv is csak egy gusztustalan ötlet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
