... és lakótelepi cowboyfigurában élt, magányos élete mulasztásaira, köztük a legnagyobbra: a lányával csekély húsz évre megszakadt kapcsolatra. Ám a ragyogó szépségű táncossá és tánctanárrá cseperedett lányt gyermekkorában úgy vélte anyja megmenteni a még nagyobb traumától, hogy a családját elhagyó apát élethivatására az elmélyült vallásgyakorlásban rátaláló szerzetesnek állította be, akinek, ugye a nagy aszkézisben meg kell szakítania minden kapcsolatot a világgal. Hát egy ilyen gyereknek nem lehet csak úgy megmondani, hogy kicsoda a rumbatanfolyamára besündörgő cowboycsizmás lúzer.
Az (eddig) jobbára epizodista komikus, ám most íróként, rendezőként és főszereplőként mondhatni szerzői filmet készítő Franck Dubosc (Szerelembe gurulva) humora éppen visszafogottsága miatt frenetikus. Ellentétben megannyi, végre saját magát rendező kollégájával nem minden poént játszik ki. Nem minden (egyébként végtelenül humoros) jelenetnek van csattanója, de ha van, az odáig vezető út utolsó lépését a nézőre hagyja. Az érzelmes részek sem dagályosak, valódi emberi problémákon merengünk a hősökkel, és ha megsajnálnánk velük együtt magunkat, menetrendszerűen érkezik egy finom (vagy harsány) nézőpontváltás. Nevezhetjük poénnak is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
