Tudják ezt a francia filmesek, ez esetben a könnyed, ízléses vígjátékokra specializálódott Marc Fitoussi rendező is. Kell hát valami ürügy, hogy el lehessen utazni egy jó helyre, ahol az égnél csak a tenger kékebb, de a számlát fizesse mégis a jól eladható filmben reménykedő produkciós cég. Amely viszont spórolni akarna, úgyhogy kiköti: a sztori legyen kevés szereplős, ne kelljen drága helyeket kibérelni, se nagy akciókat bemutatni. Mindenki jól jár. A stáb is jól érzi magát (remélhetőleg), és lesz egy könnyen emészthető, nosztalgikus film a barátságról, a kegyetlenül múló időről, a be nem teljesített lehetőségekről, a meg nem élt életről.
A fiú befizeti negyvenes éveiben járó anyját egy görög álomutazásra, annak válása utáni többéves depresszióját orvosolandó. Útitársnak felkutatja a barátnőt, akivel egykor sülve-főve együtt voltak, mígnem egy kamaszos sértődés el nem választotta őket. Harminc évre. A két érett nő immár egymás tökéletes ellentéte – az egyik besavanyodott, életét sebei nyalogatásának szentelő mártír, a másik a sikertelenségét ügyetlenül, az ízlésesnél kicsit több vidámsággal palástoló csóringer –, és ez az alaphelyzet határozza meg a film minden komikus és drámai fordulatát. Van pozitív üzenet is. A negyvenpluszos kamasz lány felszínessége mögött tragédia sejlik fel, a mártír erkölcsi szigorúsága korlátoltságként lepleződik le, de a szeretet fényében minden konfliktus jelentéktelennek mutatkozik, és sosem késő mindent újrakezdeni. Mondom, hogy ez egy nyári film.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
