Szőnyei Tamás

Kicsit féltem, csalódni rossz. Mindig így vagyok ezzel, ha olyan valaki jön hozzám új lemezzel, aki kezdettől kedves nekem. Sinéad O´Connor az. A ´87-es The Lion And The Cobra után még nem féltem, egyszerűen föl sem merült, hogy mellényúlhat, ezzel a hanggal, ezzel a kiállással kizárt dolog. Nem is okozott csalódást a 90-es I Do Not Want What I Haven´t Got, viszont az utána következő Am I Not Your Girl? (1992) azokkal a nem neki való, amúgy klasszikus könnyűzenei standardekkel, kész csőd, el kell felejteni. A ´94-es Universal Mother előtt, míg le nem nyomtam a playt, féltem, visszatalál-e önmagához az én ír kedvesem. Pedig az a nagyon félresikerült album semmiség volt mindama bajhoz képest, amit a pápa képének tévékamerák előtti széttépésével hozott saját fejére, még ha jót akart is vele (tiltakozni, magyarázta később, az ellen, hogy a Vatikán "a házasságot, válást és különösen a születésszabályozást és az abortuszt használja fel arra, hogy gyermekeinken és félelmeinken keresztül irányítson minket"). A balhét idegösszeroppanás, sőt állítólag öngyilkossági kísérlet követte. De a Universal Mother nagyon szép lett, bensőséges, finom és erős. Azóta, zárjunk dióhéjba hat évet, Sinéad szült még egy gyereket (kislány, négy lesz, más a papája, mint a 13 éves fiának), ´97-ben kihozott egy EP-t (Gospel Oak; nem ismerem), majd a rom. kat. egyháztól elkódorgó Latin Tridenti Egyház felszentelt papja lett. Ezzel tegyük is félre a teológiát, hely sincs, de főleg nem vagyok vitaképes, ráadásul az épp aktuális, fejjel a falnak őszinteségű nyilatkozata sem a vallási meggyőződéséről szólt, hanem arról, hogy elfogadta és immár kifelé is viseli saját leszbikusságát. Viszont a lemez, amivel előállt, mindezektől függetlenül meggyőző. Ha nem is minden pillanatában, de egészében szerethető, és miként eddig, leszámítva a leszámítandót, most is azt érezni, hogy egy bátor és érzékeny nő csinálta, akinek nagy-nagy lelke ott van minden hangban. Az ének most is magával ragadó, pedig visszavett a jellegzetes, levegős, angyal-száll-át-a-szobán hangzásából, az előző album hip-hop irányultságának helyére pedig a reggae lépett, hála annak, hogy Adrian Sherwood rendesen kivette részét a produceri munkában (Dave Stewart, Brian Eno, Wyclef Jean és mások mellett). Csalódni rossz, de itt most nincs mitől félni.

Magyar Narancs: Melyek voltak a főbb programpontjai?

Lehet más rosszul tőle, szerintem jellegzetesen mai és szórakoztató, ahogy a klasszikus zene mögött álló ipar a pop eszközeivel, a Három Tenor gigant giccsével, Vanessa Mae szexis ruhácskáival, Nigel Kennedy punkfrizurájával küzd a pénzünkért; amíg az operaénekesek nem kezdenek popdalokat áriázni, amíg nem csinálnak szimfóniát a rock & rollból vagy diszkóegyveleget komolyzenei slágerekből, addig tőlem mehet. Az viszont, ahogy klasszikus képesítésű kamaraegyüttesek a klasszikus repertoár, hangversenyterem és előadásmód béklyójából kitörve, végtelen lehetőségek közé navigálják magukat, az kifejezetten egészséges és üdítő. Kronos, Brodsky, Balanescu, eddig kábé ez volt a határátlépő vonósnégyesek élcsoportja. Mostantól jegyezzük melléjük azt is, hogy Triology.

Magyar Narancs: Milyen volt a Nyugat által fémjelzett minőségi irodalom körüli intézményrendszer?

A tavalyi díjvisszatartás-botrány után az se lenne túl nagy szenzáció, ha még az igazi mozikból verbuvált gépészek is díjakkal távoznának február 8-án a Budapest Kongresszusi Központból, a 31. Magyar Filmszemléről. Izgalmassá mégis az teszi az egészet, hogy a hatnapos parádé segítségével egy gyengélkedő iparág próbál biztonságosabb körülmények közé evickélni.

Elképesztő mondatok. Elképesztő mondatok vannak ebben a könyvben. Olyan mondatok, hogy olvastuk után az ember bármit tesz, szégyelli magát. Szégyelli magát, hogy ma él, hogy egyáltalán él, hogy élni akar, hogy látni akarja felnőni a gyerekeit. Szégyelli magát, amiért tovább olvas, a következő elképesző mondatig és az azután következőig, hogy kíváncsi a történetre. Az összes történetre, aminek nem lett volna szabad soha megtörténnie, pláne megismétlődnie újra, tegnap is, ma is. És szégyelli magát, ahogy mindezt megpróbálja verbalizálni, gépbe ütni, mondván: dolgozik. És mégsem tehet mást. Borowski elképesztő, elviselhetetlen és alapvető. Hihetetlen, és mégsem lehet nem elhinni, amit ír, kegyetlenül pontos, kíméletlenül őszinte. Olvasni kell.

Beindult a nagyüzem, az elsősök megkapták a kétkötetes olvasó- és daloskönyvet, a postaládába becsusszant a millenniumi év koronás nyitányát megörökítő színes füzet, az előttünk álló, május 26--28-i hétvégén az ország huszonkilenc települése kap millenniumi zászlót valamelyik fontos embertől, miközben ugyanennyi asszony teszi azt, amit egy zászlóanyának tennie kell; a beszédírók a mondataikat, a szobrászok Szent István arcát pofozgatják, a romok megújulást, az emlékparkok kertészeket, a szerencsés művészek ösztöndíjat várnak.

Magyar Narancs: Úgy tudom, a Liptonnál dolgoztál. Mit csináltál ott?

Hétéves korára kinőtte a Budapest Kongresszusi Központot a könyvfesztivál, standokat kellett felállítani a gesztenyefák alatt is. Hogy mi lesz, ha a gyermek növekedése nem áll meg, s jövőre netán nem áprilisi nyár, hanem hóesés fogadja alkalmas hely híján ugyanitt a könyveseket, még nem tudni. Az internetes könyvkereskedelem mindenesetre belehúzott.

Miközben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készülődők szeme előtt holnapi és holnaputáni kiadványok és üzletek lebegnek, a tegnap és tegnapelőtt papírra vetett betűk piacát soha nem látott konjunktúra élteti.

Múlt heti rendkívüli ülésén a fővárosi közgyűlés április 15-ig adott időt a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványnak, hogy közös megegyezéssel bontsák fel 1992-es szerződésüket, s április 21-ig, hogy igazolja, megvan a következő szezon fedezete. Ha az alapítvány makacskodik, a főváros május 31-i hatállyal egyoldalúan szerződést bont. Megkezdődött a visszaszámlálás.

A fővárost irányító koalíción belüli hasadásnak köszönhetően Budapest a múlt héten nem bontotta fel szerződését a nevét viselő, világhírű zenekarral: a szocialista képviselők a tartózkodásgombra bökve beintettek a szabaddemokratáknak. E pillanatban még nem tudni, hogy csak elodázták-e a szerződésbontást, ami akár a zenekar végét is jelentheti, vagy végképp el is vetették, azt üzenvén a bekeményített feleknek: tessék megoldást találni, de tényleg. Folytatás e héten.