Tizenkét húr, ha pattan (Trilogy)

Zene

Lehet más rosszul tőle, szerintem jellegzetesen mai és szórakoztató, ahogy a klasszikus zene mögött álló ipar a pop eszközeivel, a Három Tenor gigant giccsével, Vanessa Mae szexis ruhácskáival, Nigel Kennedy punkfrizurájával küzd a pénzünkért; amíg az operaénekesek nem kezdenek popdalokat áriázni, amíg nem csinálnak szimfóniát a rock & rollból vagy diszkóegyveleget komolyzenei slágerekből, addig tőlem mehet. Az viszont, ahogy klasszikus képesítésű kamaraegyüttesek a klasszikus repertoár, hangversenyterem és előadásmód béklyójából kitörve, végtelen lehetőségek közé navigálják magukat, az kifejezetten egészséges és üdítő. Kronos, Brodsky, Balanescu, eddig kábé ez volt a határátlépő vonósnégyesek élcsoportja. Mostantól jegyezzük melléjük azt is, hogy Triology.

Triology

Lehet más rosszul tőle, szerintem jellegzetesen mai és szórakoztató, ahogy a klasszikus zene mögött álló ipar a pop eszközeivel, a Három Tenor gigant giccsével, Vanessa Mae szexis ruhácskáival, Nigel Kennedy punkfrizurájával küzd a pénzünkért; amíg az operaénekesek nem kezdenek popdalokat áriázni, amíg nem csinálnak szimfóniát a rock & rollból vagy diszkóegyveleget komolyzenei slágerekből, addig tőlem mehet. Az viszont, ahogy klasszikus képesítésű kamaraegyüttesek a klasszikus repertoár, hangversenyterem és előadásmód béklyójából kitörve, végtelen lehetőségek közé navigálják magukat, az kifejezetten egészséges és üdítő. Kronos, Brodsky, Balanescu, eddig kábé ez volt a határátlépő vonósnégyesek élcsoportja. Mostantól jegyezzük melléjük azt is, hogy Triology.

Még ha csak hárman vannak is: egy hegedűs lány, Daisy Jopling Londonból, egy hegedűs fiú, Aleksey Igudesman Szentpétervárról és egy csellós, Tristan Schulze Drezdából. A brácsás holléte titkozatos homályba vész, meg sem született még, vagy már meg is ölték. Második albumuk címadó száma ez utóbbira játszik rá: Who Killed The Viola Player? (folytatva Truffaut Lőj a zongoristára és Elton John Dont Shoot Me Im Only The Piano Player muzsika-gyilok sorát), igaz, föl is támasztották már (Schulze egyelőre csak színpadon előadott darabja: The Resurrection Of The Viola Player). ´k hárman Bécsben jöttek össze, 1995-ben egy jazzklubban debütáltak, onnan indultak meghódítani a művelt világot, amihez biztos háttér a BMG/RCA Victor hat CD-re szóló szerződése (a multi mellett egy bécsi kft.-hez is kötődnek: a Reverso olyan művészek ügyeit viszi, mint Vera Bilá, Marianne Faithfull, Falco vagy a Drahdiwaberl, és Neue Deutsche Welle válogatásokba sűríti a 80-as éveket). Bemutatkozó albumuk (Triology Plays Ennio Morricone) az olasz filmzeneszerző félisten hátborzongató és könnyfakasztó világába visz el (még azt a szájharmonikaszót is tudja a hegedű), sárga-fekete designja a monarchiát idézi (a második lemezen magyar nevek is feltűnnek, haj és kozmetika by Esther Wörösmarty, a külön köszönet listán pedig egy Ophelia Orlandianyi). Hogy a Morricone-lemez egységes, az evidens. Hogy a második mitől az, miközben Wagnertől Piazzollán, Paco de Lucián, tradicionális kameruni pigmeus és ír zenén át saját - éneket, kiáltozást, tehát verbális dramaturgiát is alkalmazó - kompozíciókon keresztül jut el egy (szintén saját) zsidó dalocskáig, az maga a titokzatos lényeg. Azt a Triology tudja, a hallgató (szerencsés esetben néző) pedig érzi.

Szőnyei Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”