Tizenkét húr, ha pattan (Trilogy)

Zene

Lehet más rosszul tőle, szerintem jellegzetesen mai és szórakoztató, ahogy a klasszikus zene mögött álló ipar a pop eszközeivel, a Három Tenor gigant giccsével, Vanessa Mae szexis ruhácskáival, Nigel Kennedy punkfrizurájával küzd a pénzünkért; amíg az operaénekesek nem kezdenek popdalokat áriázni, amíg nem csinálnak szimfóniát a rock & rollból vagy diszkóegyveleget komolyzenei slágerekből, addig tőlem mehet. Az viszont, ahogy klasszikus képesítésű kamaraegyüttesek a klasszikus repertoár, hangversenyterem és előadásmód béklyójából kitörve, végtelen lehetőségek közé navigálják magukat, az kifejezetten egészséges és üdítő. Kronos, Brodsky, Balanescu, eddig kábé ez volt a határátlépő vonósnégyesek élcsoportja. Mostantól jegyezzük melléjük azt is, hogy Triology.

Triology

Lehet más rosszul tőle, szerintem jellegzetesen mai és szórakoztató, ahogy a klasszikus zene mögött álló ipar a pop eszközeivel, a Három Tenor gigant giccsével, Vanessa Mae szexis ruhácskáival, Nigel Kennedy punkfrizurájával küzd a pénzünkért; amíg az operaénekesek nem kezdenek popdalokat áriázni, amíg nem csinálnak szimfóniát a rock & rollból vagy diszkóegyveleget komolyzenei slágerekből, addig tőlem mehet. Az viszont, ahogy klasszikus képesítésű kamaraegyüttesek a klasszikus repertoár, hangversenyterem és előadásmód béklyójából kitörve, végtelen lehetőségek közé navigálják magukat, az kifejezetten egészséges és üdítő. Kronos, Brodsky, Balanescu, eddig kábé ez volt a határátlépő vonósnégyesek élcsoportja. Mostantól jegyezzük melléjük azt is, hogy Triology.

Még ha csak hárman vannak is: egy hegedűs lány, Daisy Jopling Londonból, egy hegedűs fiú, Aleksey Igudesman Szentpétervárról és egy csellós, Tristan Schulze Drezdából. A brácsás holléte titkozatos homályba vész, meg sem született még, vagy már meg is ölték. Második albumuk címadó száma ez utóbbira játszik rá: Who Killed The Viola Player? (folytatva Truffaut Lőj a zongoristára és Elton John Dont Shoot Me Im Only The Piano Player muzsika-gyilok sorát), igaz, föl is támasztották már (Schulze egyelőre csak színpadon előadott darabja: The Resurrection Of The Viola Player). ´k hárman Bécsben jöttek össze, 1995-ben egy jazzklubban debütáltak, onnan indultak meghódítani a művelt világot, amihez biztos háttér a BMG/RCA Victor hat CD-re szóló szerződése (a multi mellett egy bécsi kft.-hez is kötődnek: a Reverso olyan művészek ügyeit viszi, mint Vera Bilá, Marianne Faithfull, Falco vagy a Drahdiwaberl, és Neue Deutsche Welle válogatásokba sűríti a 80-as éveket). Bemutatkozó albumuk (Triology Plays Ennio Morricone) az olasz filmzeneszerző félisten hátborzongató és könnyfakasztó világába visz el (még azt a szájharmonikaszót is tudja a hegedű), sárga-fekete designja a monarchiát idézi (a második lemezen magyar nevek is feltűnnek, haj és kozmetika by Esther Wörösmarty, a külön köszönet listán pedig egy Ophelia Orlandianyi). Hogy a Morricone-lemez egységes, az evidens. Hogy a második mitől az, miközben Wagnertől Piazzollán, Paco de Lucián, tradicionális kameruni pigmeus és ír zenén át saját - éneket, kiáltozást, tehát verbális dramaturgiát is alkalmazó - kompozíciókon keresztül jut el egy (szintén saját) zsidó dalocskáig, az maga a titokzatos lényeg. Azt a Triology tudja, a hallgató (szerencsés esetben néző) pedig érzi.

Szőnyei Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.