"Jó tudni, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar ünneppé teszi mindennapjainkat is. Kívánom, hogy ez a jövőben is így legyen" - üzeni a mosolygó Demszky Gábor a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 1999/2000-es programfüzetében. Szép. Most mindennapok vannak, ha nem is ünnepiek. A főpolgármester épp a Tavaszi Fesztivál idején bontott volna szerződést a zenekarral, néhány nappal azután, hogy a BFZ zeneakadémiai hangversenye aláírásgyűjtésbe torkollott: 1421-en kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy ne oszlassa fel az együttest, melynek zeneigazgató-karmestere, Fischer Iván felfüggesztette eme tevékenységét, s kijelentette: a jövőben nem lép fel Magyarországon. Döntését mindaddig szándékozik fenntartani, amíg nem teremtődnek meg a feltételek a "minőségi kezdeményezések" számára. Ez általánosságban évtizedekig tarthat, a BFZ konkrét esetében azonban akár órák kérdése is lehet. Lehetne, ha nem mérgesedett volna el annyira a viszony a felek között, hogy ahhoz képest egy gyilkosgalóca-mező maga a tündérkert. Előfordulhat, hogy április 21-22-én Fischer valóban nem dirigálja a Gidon Kremer hegedűművésszel kiegészülő zenekart, 23-án pedig a BFZ Kakaókoncertjére érkező gyerekek és szüleik nélkülözhetik majd. A karmesteri tevékenység teljes felfüggesztését persze a BFZ tavaszi külföldi programjának ismeretében nehéz elképzelni: aligha indulhatnának el az e tevékenység részét képező próbák nélkül az április 27-től május 4-ig tartó svájci-francia és a május 16-30. közötti japán turnéra, utóbbira Akiko Suwanai ifjú hegedűs hölggyel, akivel néhány hete Budapesten lemezfelvételt készítettek. Ám ez csak lovaglás a szavakon, zsurnaliszta szokás. Sajtótájékoztatóján Fischer Iván szemére is vetette az újságíróknak, hogy holmi "téves etikai elv szerint véleményeket ütköztettek, és elvesztek a részletekben" ahelyett, hogy megbuktatták volna a főpolgármestert, aki hagyta, hogy a zenekar ilyen helyzetbe jusson. Melyről pedig büszkén vallja, hogy a világ élvonalába került, otthon népszerű, külföldön fesztiválokra, patinás hangversenytermekbe hívják, lemezdíjakat nyer. Erről kéne szólni, nem pitiáner konfliktusokról.
Csak sajnos az élet pontosan ezek között zajlik, hazugság lenne nem beszélni róluk, nem ütköztetni véleményeket, nem próbálni felfejteni az apró-cseprő részleteket. Ami persze a maga teljességében lehetetlen, hiszen például a Fővárosi Önkormányzat és a BFZ Alapítvány közötti keretszerződés "teljesülése lehetetlenülésének kimondásáról" szóló főpolgármester-helyettesi javaslat is vagy ötven oldal.
Adagio
A Fesztiválzenekar 1998 karácsonyán ünnepelte 15. születésnapját. "Emelkedetten tiszta kedély. A tehetség eleganciája. (...) Ahol ők játszanak, valahogy magaslati a levegő... És igazi a derű. Rettentő sok munka van ebben a derűben" - írta Kornis Mihály a jubileumi fényképalbum előszavában.
A hangversenyek derűje azonban akkor már hosszabb ideje a mindennapok borújával élt együtt. A zenekart megviselte két alapítója, Kocsis Zoltán zongoraművész és Fischer Iván összeugrása, s a fővárossal való viszony sem volt békés (lásd a MaNcs 1998. március 26-i számát). A nyilvánosság előtt zajló vita - a jelenlegivel szemben - nem nagyon érintette a struktúrát, elsősorban pénzről szólt: hogy a nyomor ellen küzdő főváros nem ad annyit, amennyi a rendkívüli színvonal tartásához szükséges lenne.
A 80-as évek hőskorában rebellis lelkesedés fűtött mindenkit, a hivatásos zenekarok Fischer és Kocsis által elcsábított fiatal erői szinte suttyomban ültek be a még alkalmi műhelyként működő, de a néhai Bors Jenő vezette Hungaroton lemezkarrier-ígéretét bíró Fesztiválzenekarba. A cél a világszínvonal volt, s - nem is nagyon mellesleg - egy jókora kavics belehajítása a hazai komolyzenei élet állóvizébe. A zenekar ászai egy nyelvet beszéltek a fővárosban hatalomra került SZDSZ ászaival, s így 1992-ben megköttethetett az akkor még kölcsönös bizalomra épülő, kölcsönösen előnyösnek szánt szerződés, amely lehetővé tette az alkalmi zenekar állandóvá válását, s havi fizetések révén a zenekari babramunka folyamatossá tételét, a mennyiség még magasabb minőségbe csaphatott át, a művészek pedig ettől kezdve itthon és külföldön a magyar főváros hírnevét is fényezték: ekkor került a Fesztiválzenekar elé az, hogy Budapesti. (Budapestet egyébként épp negyven évvel azelőtt, 1952-ben szabadították meg államosítás útján a Székesfővárosi Zenekartól, ebből hozták létre az Állami Hangversenyzenekart, amely két éve Nemzeti Filharmonikusok néven, Kocsis Zoltán keze alatt működik.) Ezt a keretszerződést kívánta volna módosítani a főváros, de mivel nem sikerült megegyezni a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvánnyal, Atkári János főpolgármester-helyettes a múlt héten a szerződés felmondását javasolta a közgyűlésnek. Atkári - aki BFZ-ügyben éppoly kemény, mint amikor a Nemzeti Színházról huzakodtak az Orbán-kormányzattal - a 16 órában adott nyilatkozata szerint (március 18.) már az 1992-ben hatályos jogszabályoknak sem felelt meg a megállapodás, de akkor, Demszky kabinetfőnökeként még nem tudta megakadályozni a megszületését. BFZ-szemszögből ő e történet egyik abszolút negatív hőse, a másik Körmendy Ferenc, a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságának SZDSZ-es elnöke, aki annyira rossz viszonyba került Fischer Ivánnal, hogy - jóllehet a BFZ Alapítvány kurátora volt - tiszteletjegy-megvonás útján kitiltották a BFZ hangversenyeiről, tavaly ősszel pedig, amikor a zenekar a közgyűlés épülete előtt, az utcán kamarazenélve demonstrált, őrző-védő izmokkal tessékeltették arrébb (nem kizárt, hogy ők majd bíróságon találkoznak). Pedig Körmendy szintén zenész (a 180-as Csoport egykori tagja), nem mintha ez bármit is jelentene, hivatalnokként azonban ő ütközött éveken át Körner Tamással, a BFZ igazgatójával (jelenlegi művészeti menedzserével).
Jóllehet éppen Körmendy nyilatkozta, hogy "az immár világszerte elismert BFZ közpénzek szempontjából az ország legolcsóbb hivatásos zenekara" (Muzsika, 1994/10), kezdetben, hazai viszonylatban irigylésre méltóan meg tudta fizetni művészeit. A közalkalmazotti státusba került zenészek és a zenekari iroda dolgozói mindenkori bérét és ezek járulékos költségeit az együttműködési szerződés értelmében a főváros kötelezettsége volt fedezni (nem volt leírva, de a vezető karmester és a művészeti vezető[k], tehát Fischer és Kocsis soha nem közalkalmazottként húzták). A keretszerződés nem szólt a fizetések értékállandóságának megőrzéséről, e hiányosság pedig időzített metronómként ketyeg 1992 óta. Ha valamiben nincs vita a főváros és a BFZ között, az az, hogy a fizetések növekedése sajnos nem tartott lépést az inflációval. Az Atkári-előterjesztés adatsora szerint a fővárosi támogatás az 1994-es 106 millió forintról így nőtt a 2000-es 200 millióra: 110, 121, 131, 147, 183, kerekítve persze. A BFZ vezetői évről évre erősödő hangon, egyre fogyatkozó türelemmel kértek, követeltek többet, a főváros egyre fogyatkozó türelemmel nem tett kivételt. A nemzetközi szinten dolgozó BFZ logikus módon legalább itthoni fizetési előnyét akarta tartani (mind gyakrabban beszéltek a legtehetségesebb muzsikusok külföldre távozásáról), a főváros pedig láthatóan elvből nem emelt bőkezűbben fizetést a BFZ-nél, mint más intézményeinél (miközben egyéb módokon azért segített: próba- és koncerthelyet adott, fővárosi közüzemeket és tehetős cégeket a BFZ támogatására ösztökélt, ám a permanens válsághelyzet a szponzorokat is elriasztja, akadtak cégek, amelyek képviselői kikoptak a BFZ Alapítvány kuratóriumából, néhány szponzor "elbitangolt", igaz, jött új is). Nemes László, a BFZ Intézmény igazgatója 310 milliót szeretett volna idén. Fischer Iván szerint a zenekar jelenlegi tevékenységéhez évi 300-350 millió Ft támogatás kéne: A Budapesti Fesztiválzenekar új korszakának koncepciója című dolgozatában jelölte meg ezt az összeget (közzé pedig a www.ivanfischer.org címen tette még tavaly ősszel). A fővárosi 200, illetve a 300-350 millió közötti különbözet eltüntetésére a BFZ Alapítvány képtelen: az elmúlt évek során, a fővárosi apanázst kiegészítendő, felélte kb. 130 milliós (Muzsika, 1994/10) alaptőkéje egy (az Atkári-előterjesztés szerint "jelentős") részét. Ez elég súlyos. Az adatokat bizalmasan kezelik, ám egy dokumentumból az derül ki, hogy az alapítvány 1999-ben mintegy 90 millió Ft-tal járult hozzá a BFZ fenntartásához. Demszky Gábor szerint a fővárosi 200 millión túl a zenekar jelen formájában való további működéséhez még legalább 200 millió kéne, viszont a BFZ Alapítvány idei költségvetésében 160 milliós előterjesztés szerepel, így mintegy 40 milliós hiány van bekódolva a zenekar finanszírozásába erre az évre. Egy fővárosi MIÉP-javaslat a dél-budai metró vagy az általános tartalékkeret terhére 100 milliót nyomna át a BFZ-nek.
Fischer Iván szerint a nyugat-európai zenekarok magyar pénzre átszámítva évi kétmilliárd Ft körüli támogatást kapnak. Rockenbauer Zoltán kikotyogta (Élet és Irodalom, március 24.): a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Nemzeti Filharmonikusok költségvetését az eddigi duplájára, 8-900 millió Ft-ra emeli, a BFZ 30 milliót kap idén a minisztériumtól. Ügyvezető igazgatója szerint a Matáv Szimfonikusok kizárólagos fenntartójuktól tavaly 292 millió Ft-ot kaptak, működési költségük 368 millió volt. Az adatok nehezen vethetők össze: nem azonos létszámot foglalkoztatnak, eltérőek a kiadásaik, másféle juttatásokkal egészítik ki a fizetéseket.
Furioso
A BFZ sikerei mellett a köz- és a civil szféra példamutató együttműködése is okot adott a büszkeségre. Hogy egy város és egy alapítvány közösen tart fenn egy művészileg eredményes, autonóm intézményt.
Könnyen lehet, hogy ennek a vége felé járunk.
A pénz miatti kötélhúzás megutáltatta egymással a kulcsfigurákat. Demszky és egykori helyettese, a BFZ Alapítvány mai elnöke, Marschall Miklós levelezése 1999-ről 2000-re a Kedves Gábor! Kedves Miklós! megszólításról áttért a Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Főpolgármester úr!-ra. Fischer idén februári internetes naplójegyzetében, angolul kulturális bűnözőknek aposztrofálta a magyar politikusokat. Marschall március 22-i Demszkynek írt levele szerint tehetségtelen senkik teszik tönkre a zenekart. Demszky a március 31-i Magyar Hírlapban úgy nyilatkozott, hogy az együttes sorsa attól is függ, Fischer Iván felhagy-e eddigi stílusával. Fischer szerint (e-mail e cikk szerzőjének) "jogállamban élünk, szólásszabadság van, és én Demszky fenyegetése ellenére a jövőben is keményen fogom ostorozni a politikusokat, beleértve a Főpolgármester urat. Demszky ezzel a mondattal saját magának árt, mert ez presszió, megfélemlítés, és nem méltó se egy főpolgármesterhez, se a demokratikus ellenzék egykori tagjához."
Mindezek eléggé elhomályosították az együttműködés struktúráját érintő, alapvető kérdéseket.
Kezdetben volt a Fesztiválzenekar. Aztán lett a Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület (elnök: dr. Asbóth Domokos). Ez különféle cégekkel együtt létrehozta a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványt (díszelnök: Göncz Árpád, elnök Marschall Miklós). A főváros és az alapítvány szerződést kötött a Budapesti Fesztiválzenekar közös fenntartásáról (aláírók: Demszky Gábor, Fischer Iván). A szerződésben szerepel a Zenekari Iroda kifejezés: ez az a költségvetési intézmény, amelyen keresztül a zenekar a fővároshoz kapcsolódik. Mindaddig ez az iroda vitte a zenekar és az alapítvány adminisztratív ügyeit, amíg tavaly novemberben az alapítványi adminisztráció ki nem vonult onnan Körner Tamás művészeti menedzserrel az élén, aki a Zenekarmenedzsment Bt. részéről vezeti az alapítvány által fenntartott Management Irodát. Az időpont azért lényeges, mert vagy két évig tartó átmeneti állapot után - mikor is a zenekarnak nem volt kinevezett igazgatója (mert az addigi igazgató, Körner elfogadhatatlanná vált a főváros számára) - 1999 novemberében a főváros kinevezte a BFZ igazgatójának Nemes Lászlót, aki korábban a Budafoki Ifjúsági Szimfonikusokat a hivatásos Dohnányi Zenekarrá fejlesztette (s szegény lánya, Nemes Ildikó a BFZ megbecsült hegedűse). Az alapítvány kuratóriuma ezt nem támogatta (Fischer Iván a MaNcs kérdéseire küldött e-mail szerint azért ellenezte az egyébként egyedüliként jelentkező Nemes kinevezését, "mert pályazatában nem tudott új pénzforrásokat felmutatni, nem beszél külföldi nyelveket, zenekari működésről való gondolatai régimódiak, és veszélyeztetik a BFZ modelljét"), a főváros mégis - az 1992-es megállapodás erre vonatkozó passzusát megsértve - kinevezte.
Személyi kérdésként deklarálódtak alapvető strukturális kérdések: hogy melyek egy ilyen intézmény feladatai, vezetőjének jogai, kötelezettségei. Fischer Iván szerint Nemes "visszatartja a jegybevételt, egyes szponzori bevételekről megállapodik az alapítvány háta mögött, nem adja át a jegyeladáshoz szükséges adatbázist, megtagadja a turné-külsősök szerződtetését. A félreértések elkerülése végett: az alapítvány ezekből a bevételekből (és a turnék szerény nyereségéből) finanszírozza a szerződés értelmében a hazai szezont." Nemes László viszont nehezményezi, hogy "az alapítvány (vagyis a Körner-féle menedzseriroda - a szerk.) visszaköveteli a koncertrendezést, a belföldet is, a teljes működést. Miután korábban kivonult belőle - egyébként máig ez az érvényes, erről van hivatalos dokumentum, az ellenkezőjéről, hogy mégse úgy gondolja, nincs. A mai napig nem egyeztették velem a szezontervet, pedig hát a zenekart én állítom ki." Nemes abszurdumnak tartja, hogy az általa vezetett intézmény "bérkifizetésre specializálódjon, s a továbbiakban ne szóljon bele semmibe. Magyarán van is a fővárosnak és az intézménynek zenekara meg nincs is. Egy intézménynek működése van. A működést alátámasztja költségvetéssel. A költségvetésnek bevételi és kiadási oldala van. A működésnek bevétele van, és ezt a működési bevételt törvénytelen átadni." Asbóth Domokos szerint viszont az abszurdum, hogy Nemes László Fischer Ivánnal való egyeztetés nélkül kötött le koncerteket - Nemes állítja, hogy mindenben kikérte Fischer véleményét. A BFZ Intézménynél jelenleg könyvvizsgálat folyik, hátha találnak pénzügyi "kiskapuzást" az elmúlt évekből.
E ponton végképp beleveszhetnénk a részletekbe - maradjunk annyiban, hogy a BFZ kilóg az önkormányzati költségvetési intézmények sorából, s mivel "bajok" voltak vele (kilyukadt a költségvetése, vezetői nem tettek lakatot a szájukra), valamit kellett kezdeni vele. Visszanyomni a sorba - vagy kirakni onnan.
Két éve tárgyalások kezdődtek az alapítvány és a főváros között. Az alapítvány tárgyalásvezetője, Hetényi István akkori kuratóriumi elnök először kidolgozott egy javaslatot a BFZ közhasznú tásaságként való működtetésére Székely Gáborral, a fővárosi tulajdonosi bizottság elnökével, de ebből kihátrált a főváros, majd egy kompromisszumos megállapodás parafálásáig jutott másik partnerével, Atkári Jánossal, ezt viszont a zenekar kérésére az alapítvány kuratóriuma utasította el, mert például függő kérdéseket hagyott volna a vezető karmester jogai körül; volt kurátor, aki ezután le is mondott. "Sajnos nem jelenthetem ki, hogy ez végleges megoldást hozott volna" - mondja Hetényi. Fischer Iván így emlékszik erre: "Atkári két éve követel szerződésmódosítást. Pressziót is alkalmazott, amikor visszatartotta a zenekar pénzét >>céltámogatásHetényi lemondása után, 1998 végén utódjára, a városházi viszonyokat belülről ismerő Marschall Miklósra hárult a teher, de vele is csak addig jutottak, ahol most tartunk. A MaNcs kérdéseire e-mailben azt írta, egy évig próbált "a színfalak mögött egyeztetni, de semmit sem tudtam elérni. Egyedül Schiffer János mutatott kompromisszumkészséget, de ekkor Demszky Gábor átadta a BFZ ügyeit Atkárinak."
Az Atkári által jegyzett előterjesztés szerint az 1992-es - kissé elnagyoltnak tűnő - keretszerződés négy ponton jogszabályokba ütközik, az alapítvány által felkért szakértők szerint viszont nem; becsületére legyen mondva, előterjesztése mellékletei között ott vannak az ellenvélemények is. Csak egyetlen példa: Atkári szerint "az önkormányzat közös intézményfenntartásra vonatkozó jogosultságait a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXVII. törvény szabályozza, és az nem nyújt lehetőséget intézmény alapítvánnyal való közös fenntartására". Dr. Sándor Tamás ügyvéd álláspontja szerint ez a törvény "nem a jelen esetről szól, hanem arról, hogy több önkormányzat miként tud egymással együttműködni, illetve társulni. A törvény egyetlen rendelkezése, a 19. § beszél arról, hogy az önkormányzatok közötti együttműködésen túl valamely önkormányzat meghatározott feladatok (a szöveg kifejezetten említi a kulturális feladatokat) ellátása érdekében más szervezetekkel eseti és rendszeres kapcsolatot alakíthat ki, együttműködhet stb. Téves azonban az az álláspont, amely ebből a rendelkezésből arra a következtetésre jut, hogy az önkormányzat nem működtetheti az alapítvánnyal közösen a zenekart (és nem az intézményt!), ilyen tiltó rendelkezést a törvény nem ismer."
S ez csak egy a vitatott pontok közül. (Aki dokumentumokra kíváncsi, hiába kattint a városháza honlapjára, semmit sem talál - tavaly Nemzeti Színház-ügyben minden papír ott volt a www.budapest.hu címen.)
Energico
Fischer Iván, aki idén szeptembertől kezdve három évig a Lyoni Nemzeti Opera zenei igazgatója lesz, a BFZ jövőjéről a saját honlapján közzétett koncepciójában így fogalmazott: "a BFZ jelenlegi támogatása nem elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi működési rendszerben fenntartható legyen a zenekar minősége. Ezért új korszakra van szükség: Biztosítani kell a zenekar függetlenségét, a jelenlegi munkaviszonyban működő zenekar helyett létre kell hozni egy rugalmasabb, olcsóbb, szabadfoglalkozású együttest, amely elsősorban adott periódusokban működik." A MaNcs kérdésére, megerősítette, hogy ez "ugyanolyan aktuális, mint amikor ősszel megírtam. A free-lance életforma általában népszerű a zenészek körében, bár nálunk szokatlan. Idő kérdése, hogy a zenészek megbarátkozzanak a gondolattal. Tudniuk kellene, hogy mennyi jövedelemre számíthatnak, ez a szubvenciótól függ."
A BFZ teljesítményét szakmai füllel értékelők szerint a szabadúszó működés épp a BFZ eredményeinek egyik zálogát, a zenekari műhelymunka elmélyültségét veszélyeztetné (nem mindenki tartana ki, s akik igen, azok is rendszertelenül dolgoznának együtt). Ez pedig visszalépés lenne az 1992 előtti állapothoz. Erősebb megfogalmazásban belülről járulna hozzá a BFZ szétveréséhez.
Fokozhatja a bizonytalanságot, hogy a BFZ és a Philips Classics négy évre szóló lemezszerződése lejárt. Costa Pilavachi, a Philips Classicst is birtokló Decca Music Group elnöke ezzel kapcsolatos kérdéseinkre így válaszolt e-mailben: "Határozottan remélem, hogy Fischer Iván, a BFZ és Budapest városa módot talál a harmonikus és kölcsönösen előnyös együttműködésre. Mint már korábban mondtam (Pilavachi két éve is nyilatkozott a MaNcsnak - a szerk.), a Fischer/BFZ-kombináció a világ legsikeresebb, legizgalmasabb és legegyedibb művészi erőinek egyike, és hiszem, hogy Magyarország és Budapest jelenlegi művészeti, társadalmi, gazdasági és politikai újjászületésének legjobb és legláthatóbb jelképe. Szándékunkban áll folytatni a munkát ezzel a jó zenekarral és karmesterrel. Pillanatnyilag négy lemezfelvétel kiadását készítjük elő, főként Antonin Dvorák műveire koncentrálva (8. és 9. szimfónia, Szláv táncok, Legendák, Hegedűverseny Akiko Suwanai japán szupersztárral, akivel a BFZ turnézik). Az eddig általunk megjelentetett lemezeiket elragadtatott elismeréssel fogadták világszerte a kritikusok és a zenekedvelők, és mint tudja, ezek számos díjat nyertek, köztük a Gramophone Awardot. Elég jók az eladási adatok, különösen más nagyzenekari felvételekkel összehasonlítva, noha a mai piacon nem túl könnyű >>kifejezett klasszikus
A kereskedő persze a portékáját dicséri, de a kiadó láthatóan számít a zenekarra, amelyet Marschall Miklós szerint hosszú távon "három partner, a város, az állam és az üzleti élet együttműködése tarthat fenn. A forma lehet közhasznú társaság vagy alapítvány. A hagyományos >>költségvetési intézményi fenntartást el lehet felejteni. El tudnék képzelni olyan megoldást, amelyben a főváros viselné a költségek felét, a másik felén pedig az állam és az üzleti szektor osztozna. Egyetértek Atkári Jánossal, a budapesti üzleti életnek nagyobb részt kellene vállalnia a BFZ fenntartásában, de ehhez abba kellene hagyni ezt a >>ki kit győz le vitát a zenekar körül. Senki nincs jobb helyzetben, mint Demszky Gábor, hogy támogatókat toborozzon a zenekar számára. A jelenlegi kormányzat - ostoba és öngyilkos módon - Budapest ellehetetlenülésére játszik. Pedig ahogy a külpolitikában, úgy Budapest fejlesztésében is politikai konszenzusnak kellene lennie. Tudom, milyen nehéz anyagi helyzetben van a főváros. A probléma nem elsősorban anyagi. Sokkal inkább a politikai akarat hiányzik, annak a megértése, hogy mit tett a városért ez a zenekar, és hogyan része egy ilyen zenekar a városfejlesztési stratégiának. Míg a városvezetésnek van határozott víziója az infrastrukturális fejlesztésekről - hidakról, úthálózatról -, kulturális vízió nyomait sem látom. Az alapítvány javaslata ott van Demszky Gábor asztalán: tárgyaljunk a fenntartás új lehetőségeiről. Javasoljuk, hogy a ´92-es szerződést mindenki tartsa be, a főváros fogadja el a Fischer-Nemes-megállapodást, ami rendezné a zenekar válságba jutott napi menedzselését (a főváros szerint törvénytelen lenne az, ahogy megosztanák a feladatokat, ezért nem járult hozzá, hogy Nemes László igazgató aláírja - a szerk.). Ez nyugodt feltételeket teremthetne a tárgyalásokhoz. Egyébként a józan logikának is ellentmond az a fővárosi javaslat, hogy előbb felmondanák a szerződést, és utána tárgyalnának. Szerintem ez a világ józanabbik felén fordítva működik: előbb tárgyalunk, megállapodunk a jobb megoldásról, ha van, utána felmondjuk a régit."
Így gondolhatta a városházi szocialista frakció is, amikor további egyeztetést igénylő tagjai nem találták el az igen gombot. Schiffer János kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes azonban ezúttal nem pártjával, hanem a hivatallal tartott. Miután a szerződés felmondása nem került napirendre, azt nyilatkozta a MaNcsnak, frakciótársai "stabilabb elkötelezettséget szeretnének a Fesztiválzenekar jövőjével kapcsolatban" a főváros részéről. Az "áldatlan vita" lezárása érdekében Schiffer azt javasolja, jöjjön létre egy politikamentességre törekvő, válságkezelő csapat, többek között olyan emberekkel, akik az eddigi vitákban nem vettek részt. Asbóth Domokos szerint lehet módosítani a szerződést, az alapítvány azonban a zenekar művészeti autonómiáját érintő változtatásba nem megy bele. Demszky Gábor szerint a főváros érdekelt a BFZ fennmaradásában, az együttes működését legalább középtávon biztosító jogszerű megoldás kidolgozására törekszik, elsősorban a BFZ Alapítvánnyal. Szerinte lehetséges alternatívának tűnik, hogy a BFZ-t az alapítvány tartsa fenn, a főváros pedig mint főszponzor vegyen részt az együttes működtetésében, esetleg más szervezetekkel vagy a kulturális kormányzattal tárgyaljon a zenekar támogatásáról.
Az igazi nagy hírű zenekarok túlélik alapítóikat. A Budapesti Fesztiválzenekarnak egyelőre a következő néhány hetet, hónapot, évet kéne túlélnie.
Szőnyei Tamás
