Kell valami szórakozás, valami kreatív momentum az exkavátorkölcsönző és -karbantartó műhely tulajdonosa fiának, aki mindent inkább szeretne, mint átvenni a céget. Valaha a nővérével csinálta ezt a mutatványt duóban, de ő meghalt egy balesetben – így már egészen máshogy nézzük az időről időre megelevenedő gépeket. Mert ez a svájci film a gyászról szól. A feldolgoz(hat)atlan gyászról, amely az évek során szép lassan tönkreteszi egy család életét. Az anya nem hajlandó tudomásul venni, hogy az élet folytatódik, a férjét valósággal elüldözi, mert megítélése szerint annak nem fáj eléggé a veszteség, és nem átallana továbblépni. A férj csak egy másik nőhöz megy, a fiú (aki nem fog unokákat nemzeni, mivel homoszexuális) egészen Amerikáig menekül a mérgező családi dinamika elől. A lány halálának első évfordulóján még átkarolják egymást a folyóparton, ahol a tragédia történt, és fát ültetnek emlékére. A negyedik évfordulóra már külön-külön érkeznek a fához és látni, ahogy mögöttük a műúton elszállítják az időközben felszámolt telepről a (hozzáértő kezekben táncra is képes) markológépeket.
Nincs nagy dráma, mindenki uralkodik magán, egyszer van csak dührohama az asszonynak, de annak sincs semmi következménye. Pont ez a fojtogató, ez a takaréklángon tartott elégedetlenség, a másik hibáztatásának lassú mérge, aminek diszkrét áttekintését nyújtja ez szomorú svájci film.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
