...helyettesíteni kell egy ügyeletes orvost, egy igazán elhivatott doktornő jelentkezik, aki éppen felvette a munkát a trombolízis (sürgősségi sztrókellátás) részlegen, és segíteni akar első ügyeletére érkezett, tapasztalatlan kolléganőjének a triázson (ahol megállapítják, hogy egy új betegnek milyen ellátásra van szüksége). „Bírom” – csak ennyit válaszol a kétosztálynyi felelősségére vonatkozó kérdésre.
A tapasztalat életet ment: a protokoll szerint teszteredmények híján el sem volna szabad kezdeni egy végül sikeresnek bizonyuló kezelést, de nincs idő, és a doktornő helyes döntést hoz egy idős sztrókos beteg esetében. Ám a tapasztalatra hagyatkozás olykor öl is. 1:3800-hoz az esélye annak, hogy egy 18 éves, életerős fiú fejfájása a sztrók előjele legyen. A fiú még viccelődik is a doktornővel a nyakzsibbadáson, az kicsit megforgatja azt a nyakacskát, menjenek haza, aludja ki magát a másnapos fiatalúr, mondja az aggodalmaskodó anyának, nem kell ide MRI, mondja a fontoskodó, újonc kolléganőnek. Pedig éppen megölte a srácot – a nyakban keletkezett vérrögöt elindítva az agy felé.
Zinnini Elkington rendező nem ítélkezik, a hangsúlyt a szembenézésre helyezi, ami a legnagyobb emberi életfeladat. A skandináv filmre jellemző bensőséges világot kézi kamerás felvételekkel teremti meg. A doktornő (Özlem Saglanmak) a hárítástól a szakmaiatlan reménykedésen át jut el az összeomlást követő beismerésig – és megértjük őt, míg a reménykedő, majd összeomló anyában (Trine Dyrholm) gyilkos indulatok élednek – és őt is megértjük.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
