Film

Az ördög veszi meg

Aslı Özarslan: Törések

  • 2025. szeptember 17.

Kritika

Hazal Németországban született török lány, éppen nagykorú lesz.

Szülei elvárásaitól (török férj, gyerekek, szerény megélhetést biztosító munka, beilleszkedés a feltétlenül szükséges mértékig a társadalomba, teljes mértékig Berlin-Wedding közegébe) és a magafajtát övező elutasítástól (az érettségi hiányára hivatkozva nem kap gondozói munkát, de valójában a származás az akadály) egyaránt szenved. A megkülönböztetéssel napi szinten találkozik. Burkoltan: a hozzá hasonló még csak nem is biztos, hogy német, elég az, hogy nála európaibb tini lányok beszólásai formájában – ez kezelhető némi önvédelmi agresszióval. Nyíltan: a drogériában lopással gyanúsítják meg, miután használta egy kicsit az egyik rúzst, megalázzák és elveszik a 100 euróját – ezzel szemben már eszköztelen. A felgyülemlett feszültség éppen a születésnapján tör ki, amikor a jó­tanácsokkal elárasztott családi összejövetelt anyja tiltása ellenére odahagyva barátnőivel bulizni menne, de nem engedik be a klubba őket, nyilvánvalóan rasszista indítékból, és a metróban egy betépett szőke fiatalember is azért köt beléjük, mert azt gondolja, hogy ezt megteheti. De nem teheti meg. Nem szándékosan bár, de haláleset a vége. Mivel éppen Hazal lökte a szerencsétlen fiút a sínekre, menekülnie kell. Meg sem áll Isztambulig, ott beengedik a diszkóba, de ez az egyetlen jó dolog, ami történik vele. Távszerelméről – akit már korábban kiutasítottak Németországból, de az interneten tartották a kapcsolatot – kiderül, hogy drogfüggő lett, saját maga itt szembesül azzal, hogy kurd akcentussal beszél törökül, ami egyáltalán nem jó pont Törökországban (anyja ugyanis kurd, de ennek Berlinben nem volt jelentősége), sőt egy kurd aktivistával is megismerkedik. Továbbá megismerkedik a brutális rendőri bánásmóddal – nem azért, mert megölt valakit Németországban, az itt senkit nem érdekel, hanem azért, mert ott volt, ahol az aktivistát keresték.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.