A jövőbe, ahol neked is lehet ugyanilyen hangos, büdös motorod, ha jól viselkedsz.” Egy nemzedék, egy ország perspektíváit foglalja össze ez a kép és ez a végtelenül személyes, a rendező apjának, a magyar film ikonikus alakjának, Jeles Andrásnak a valóságos történetén alapuló film.
1957 tavaszán járunk, a levert forradalom utáni szórványos ellenállás megszűnt, statárium van, a város ismét romokban hever, represszió és depresszió mindenütt. A lakosság egyetlen ambíciója a túlélés. Gyakorlatuk van már ebben az embereknek, bő egy évtizede zárult le a II. világháború, és azt sem volt tanácsos feszegetni, hogy ki mit csinált annak idején, mi lett a koncentrációs táborokba, hadifogságba, kényszermunkára (munkaszolgálat, málenkij robot) hurcoltakkal. A film főhőse, a 12 éves Andor sem ismerte az apját, úgy tudja, ő is táborba került. Ez a hiány a begyógyulni nem tudó seb, az örök fájdalom és boldogtalanság. Megrendítő, ahogy a ház pincéjében egy kazánnak mondja el a fiú („Tisztelt uram, kedves apám!”) minden áldott nap a vele történteket. Nincs, akire felnézhetne, nincs, aki eligazítaná az élet dolgaiban. A felnőttek sugdolóznak, nem válaszolnak alapvető kérdésekre, vagy elharapják a mondatokat. Barátai nincsenek, egyetlen játszótársa a hasonló sorsú Sári, de nemigen van kedvük játszani, különösen, hogy a lány bujkáló forradalmár bátyjáról kell gondoskodni: hol ételt-italt visznek a romos ház pincéjébe, hol egy talált pisztolyt. Anyja különösebb meggyőződés nélkül várja vissza a férjét, nincs másik férfi az életében, a túlélésért hozott áldozatokba belefásult, és – mint megannyi érintett a háború után (nem csak zsidó magyarok) – elhallgatással véli elviselhetővé tenni a maga és különösen fia életét. Zsinagógába sosem vitte, sem a szombatot, sem az ünnepeket nem tartják, legfeljebb sertéshúst nem esznek.
És akkor beállít egy korábban már látott ellenszenves alak egy fél disznóval, fiamnak szólítja Andort, és oda akar költözni. Ő Berend, a jászberényi hentes, aki a vészkorszakban pénzért bújtatta, s ha már ott volt, erőszakolgatta is a kiszolgáltatott nőt. Andor tényleg az ő fia. Volt ugyan családja – mint azt a fiú kalandos körülmények közt kideríti –, de nem lehet tudni, mi lett a feleséggel és a mozgássérült (ezek szerint) féltestvérrel. Valószínűleg disszidáltak, de Andor úgy képzeli, megölte őket a brutális böllér. Akit ő akar megölni, mert rátelepszik az életükre, mert ha haragra gerjed, nem ismer se istent, se embert, tör-zúz, bántja anyát, az asszonyon ellihegett bocsánatkérése is bántás, beviszi a kampóit, bárdjait az egykor a család által bérelt, ’44 óta üresen álló színházjegyirodába, hogy ott hentesboltot nyisson – és mindent elvesz és kidobál, amihez eladdig kötődött, amiből a világot próbálta megérteni, amiből a legfontosabbat: identitást épített magának Andor. Aki vér szerinti apja megjelenésével lett csak igazán árva.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
