Nem tudjuk, milyen lett volna az ő olvasatában a humort és játékosságot bár nem nélkülöző, de a mélyére tekintve mégiscsak éjsötét színmű (nem véletlen, hogy benne a megtestesülő Éj mondja ki a szerző mindent átértékelő szavait az emberi lét hiábavalóságáról), és most, hogy figura- és háttérterveinek, valamint forgatókönyvének felhasználásával tanítványai elkészítették a Csongor és Tünde című filmet – már nem is fogjuk megtudni. Ugyanis.
Ha a nem győzöm hangsúlyozni, milyen jelentős alkotó Dargay ötlete volt infantilizálni nem csak a történetet, de a hangvételt is, akkor jobb lett volna az asztalfiókban hagyni a tervet. Ha meg a voltaképpeni alkotók találták ki a dramaturgiát, kardinális helyeken avatkozva be Vörösmarty művébe (már a kezdésnél a várából kiszökő, unatkozó királyfival, aki pont nem járt be „Minden országot”, „Minden messze tartományt”, kimegy picit levegőzni, és máris a csodás almafánál találja magát), az méltatlan Dargayhoz. Nem azokat a kérdéseket veti fel a film, amelyeket a filozofikus, az egzisztencializmust száz évvel megelőző „egzisztencialista” dráma az emberi választások értékéről és értelméről (Tünde a halált is választja, amikor Csongort választja), hanem végigrohan a sztorin, azon igyekezve, hogy követhető, befogadható legyen a történet alsósok számára is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
