A bányász csak bányászta a salétromot, míg a felesége otthon főzött, mosott, takarított (különösen a mindent belepő porral vívott reménytelen küzdelmet, lévén a bánya maga a sivatag, a bányászat meg külszíni robbantásos), és közben elvágyakozott a romantikus rádiós szappanoperák világába. Ha Chilében a hatvanas években lett volna tévé, akkor biztos azt nézte volna. A család egyetlen szórakozása a mozi volt, ahová szépen felöltözve minden vasárnap ellátogattak, és a vacsoránál lelkesen idézték fel John Wayne és a többi filmsztár kalandjait. Aztán a családfő balesetben megbénult, már csak a borosüveget tudta a szájához emelni, a bányavállalat nem fizetett kártérítést (még csak kezdik szervezni magukat a munkások), a házikójukban is csak úgy tudnak maradni, hogy anya latba veti az ő világszépségét az utána már régen epekedő német főmérnöknél. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy a mozira már nem futja – csak az egyiküknek, aki majd elmeséli, hogy mit látott. És a legkisebb gyerek, az egyetlen lány annyira tehetségesen mesél, hogy híre megy a szegénynegyedben, és akinek nincs pénze mozijegyre, az fillérekért élvezheti a lány a filmnél nem egyszer izgalmasabb előadását, amelyet végül már egy rögtönzött színpadról prezentál, így biztosítván a család megélhetését. Különösen azután, hogy anyának elege lesz az ápolásból meg a nyomorúságból és elmegy, hogy végre a „saját életét” élhesse, de előbb megígérteti kiskamasz lányával, hogy ő is a „saját életét” fogja élni. Ami bármilyen más kontextusban a női elnyomattatásból való szabadulás igényének megfogalmazása lenne, ám egy egyáltalán nem erőszakos, hanem kiszolgáltatott férfival és négy kiskorú gyerekkel a háttérben igencsak furcsa hallani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
