A kommunizmus megreformálására tett utolsó kísérlet a prágai tavasz volt 1968-ban: a kezdeményezés szíves közreműködésünkkel végrehajtott eltaposása után az értelmesebb embereknek, még ha meggyőződéses pártagok voltak is, többé nem lehetett kétségük a rendszer valóságos természetét illetően. Ekkor Csehszlovákiában a keményvonalas (ugyanakkor korrupt), a gazdaságot tönkretevő Antonín Novotný lemondott előbb a kommunista párt, majd az ország vezetéséről, ám a népszerű új vezető, az „emberarcú szocializmus” megteremtését célul kitűző – ezért úgy a gazdaságot, mint a társadalmi életet (egyebek közt a szólásszabadság biztosításával) liberalizáló – Alexander Dubček reformjaiban veszélyes „elhajlást” (ah, az a komcsi zsargon!) látó szovjetek rövid úton véget vetettek a nagy szabadságnak, és tankokkal mennek Prágára. De már későn!
A külső elnyomás visszaállítható, de akit megfosztanak az egyszer már kivívott a szabadságától, az legfeljebb kényszerűségből fog együttműködni elnyomójával. Fegyveres ellenállás nem volt, halottak azonban igen, legalább 100 áldozata volt a „baráti segítségnyújtásnak”, zömmel diákok. Augusztus 20-a előtt senki nem kérdőjelezte meg a rendszert, augusztus 20-a után csak a legsötétebb fanatikusok, a hatalomra leginkább vágyó funkcionáriusok, a legkorruptabb kollaboránsok biztosították annak fennmaradását. Meg a fegyverek.
Ezt a folyamatot kíséri végig Jiří Mádl filmje nemcsak az eseményekről való tájékoztatásban, de magukban az eseményekben is kulcsszerepet játszó országos rádió, a Československý rozhlas bizonyos Milan Weiner vezette nemzetközi hírszerkesztőségének történetét mesélve. Mely szerkesztőséggel már akkor problémája volt az elvtársaknak, amikor még teljes mértékben kontroll alatt tartották a – ma így mondjuk – médiát. Hogy merészelik azt igényelni, hogy szovjeten kívül más hírügynökségek jelentéseit is figyelembe vehessék a továbbított információk megfogalmazásakor? Hogy merészeli a főszerkesztő azt mondani egy egyetemi előadáson, hogy a hírek hitelességét ellenőrizni kell – lehetőleg több forrásból? Nem ismeri tán Lenin idevágó útmutatását a sokáig ismételgetett hazugság igazsággá válásáról? Hogy merészelnek, a retorziók ellenére, cenzúrázatlan műsorokat leadni, pláne az elnök számára kínos információkat nyilvánosságra hozni? Ez a szerkesztőség válik a következő hónapok leghitelesebb csehszlovák hírforrásává, a propagandához szokott lakosság innen értesül a valóságról, el odáig, hogy azt is közvetítik, amikor a szovjet katonák benyomulnak a rádió épületébe. Utoljára a himnusz hangzik fel – onnan. Az adás azonban nem szakad meg, ugyanis a háború esetére szolgáló titkos stúdiók rendelkezésre állnak, és folyamatosan tájékoztatják az akár egy templomban összegyűlő lakosságot a fejleményekről. Mindaddig, amíg – a tulajdonképpen elrabolt – Dubček haza nem tér Moszkvából, meg nem hunyászkodik (más választása aligha volt) és be nem jelenti, hogy tévedés volt az egész.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
