Ennek az indulatnak filmes megjelenítései a kelleténél nagyobb rokonszenvvel találkoznak a különféle szakmai fórumokon (fesztiválok, díjazások, szavazások). A 27 különböző díjat és 62 (köztük egy Oscar-) jelölést begyűjtő Nyomorultak, Ladj Ly 2019-es alkotása még fel tudott mutatni egy tisztességes rendőrt is, aki nem részese a rendszerszintű korrupciónak és elnyomásnak, ám a szintén Ly írta, bár Romain Gavras rendezte Athena (2022) már kifejezetten állatiasnak ábrázolja a rendőröket. Szegény zsaruk már csak az egyértelműen köztörvényes bűncselekmények ellen küzdve lehetnek pozitív figurák, a demonstrációk (a relatíve békés tiltakozástól a gyújtogatásokig elég széles a skála Franciaországban) kezelésével összefüggésben semmiképpen. Az fel sem merül, hogy az erőszakos rendőrök és különféle szervezetek nem kevésbé erőszakos aktivistái egyenlő arányban volnának felelősek a dolgok elfajulásáért.
André Téchiné fölveti a kérdést, hogy mi lenne, ha ez a két világ kommunikálna egymással, de aztán nem kezd vele semmit.
Lucie (Isabelle Huppert) idősödő rendőrnő. Férje-kollégája a rá nehezedő stressz miatt öngyilkos lett, gyereke nincs, voltaképpen az őrs a családja, és nem csak azért, mert férjének öccse is nyomozó. Szimpatikus fiatal család költözik a szomszédjába: szerény anyuka, aki barátnőt keres, helyes kislány, aki nagymamát keres, tehetséges grafikus apuka, aki balhét keres. Ugyanis nemcsak ihletett portrékat és tájképeket fest, hanem pl. a rendőrség ellen uszító óriásplakátokat, amelyeket majd (mindegy is milyen) tüntetésen fognak a magasba emelni eltakart arcú, az adott eseményre annak céljával sem törődve, zavargásokat kelteni érkező aktivisták. Amilyen ő maga is – egyéb élethelyzetekben mutatott erényeitől függetlenül. Ennek következtében rendőri felügyelet alatt áll, minden lépését figyelni igyekeznek, változó sikerrel, főleg, hogy a foglalkozását fel nem fedő Lucie időnként segít neki – szigorúan a férfi családját védendő (ha már az önnön hivatástudatától eltelt apukának fontosabb pl. a karácsonynál az aktivistáskodás). Csak akkor leplezi le magát a férfi előtt, amikor már végleg megelégeli az erőszak jogosságáról szóló antikapitalista hablatyot, és még akkor is segít neki eltüntetni a lakásában felhalmozott patronokat, petárdákat, amiért azonnal lecsuknák – a férfit. Helyette őt magát rabosítják, mert azért a kollégák sem egészen hülyék, de végül mindketten szabadlábon védekezhetnek, mert a valóságban csak ennyire rendőrállam Franciaország.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
