Film

Vezető és Megvezető

Joachim A. Lang: Goebbels, a manipuláció művészete

  • 2025. május 7.

Kritika

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

A Führer gondosan felépített imázsáról és a szervezett rajongásról Joseph Goebbels propagandaminiszter, egy ambíciójában sértett (íróként éppolyan tehetségtelennek bizonyult, mint Hitler festőként), pszichésen sérült (patológiás nárcizmus), testileg fogyatékos (dongaláb), alacsony növésű, az általa propagált „árja fajú” férfiideálnak sem külsőségeiben, sem életvezetését tekintve meg nem felelő akarnok gondoskodott. Felismerte a propaganda szerepét: nélküle Hitler, akinek egy kormányválság következtében hullott ölébe a kancellárság (könnyen befolyásolhatónak vélt politikusként), nem tudta volna elhitetni, hogy a német nép választotta őt vezérének. A náci hatalomátvétel után gigantikus rendezvények (felvonulások, pártnapok, sőt még az olimpia is) hirdették a Führer dicsőségét, megjelenítve azt minden kommunikációs csatornán, a hírközlő fórumoktól a művészetekig. Goebbels műve, hogy nem csak a kezdetben nagyon is sokszínű és irányultságú németség fogadta el az életük hagyományos kereteit mindenestől felforgató Hitlert (lelkesen, megalkuvással vagy beletörődve), de külföldön is sikereket arattak a náci propagandafilmek (maradjunk most ennél a műfajnál), és nem is csak a Hitlert dicsőítők: a Leni Riefenstahl-féle Az akarat diadala és az Olimpia után a durván antiszemita Jud Süsst (Veit Harlan, 1940) is ünnepelték a velencei fesztiválon – az akkor még filmkritikus Antonioni (igen, a Michelangelo) ekképpen áradozott: „Nem habozunk kijelenteni: ha ez propaganda, akkor üdvözöljük a propagandát. Ez egy meggyőző, tömör, rendkívül hatásos film.”

Joachim A. Lang dokumentumokon, jegyzőkönyveken, a grafomán Goebbels naplóján alapuló munkája voltaképpen egy prémium kategóriás ismeretterjesztő film. A magánélet csak annyiban jelenik meg, amennyiben példát szolgáltat arra, mennyire vették a nácik komolyan a saját elveiket: Hitler személyesen beszéli le az (akkor még csak) ötgyerekes apaként a tiszta faj szaporításában élen járó miniszterét arról, hogy elhagyja feleségét egy cseh (tehát szláv, még jó, hogy nem zsidó!) színésznő kedvéért. A film jobbára párbeszédekből, illetve különböző hallgatóságok előtt tartott beszédekből, értekezletekből áll, amelyek viszonyba kerülnek többnyire ismert, de a náci gondolkodás kontextusában még nem látott archív felvételekkel. Ebbe az embertelen logikába avat be a film.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.