Film

Vezető és Megvezető

Joachim A. Lang: Goebbels, a manipuláció művészete

  • 2025. május 7.

Kritika

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

A Führer gondosan felépített imázsáról és a szervezett rajongásról Joseph Goebbels propagandaminiszter, egy ambíciójában sértett (íróként éppolyan tehetségtelennek bizonyult, mint Hitler festőként), pszichésen sérült (patológiás nárcizmus), testileg fogyatékos (dongaláb), alacsony növésű, az általa propagált „árja fajú” férfiideálnak sem külsőségeiben, sem életvezetését tekintve meg nem felelő akarnok gondoskodott. Felismerte a propaganda szerepét: nélküle Hitler, akinek egy kormányválság következtében hullott ölébe a kancellárság (könnyen befolyásolhatónak vélt politikusként), nem tudta volna elhitetni, hogy a német nép választotta őt vezérének. A náci hatalomátvétel után gigantikus rendezvények (felvonulások, pártnapok, sőt még az olimpia is) hirdették a Führer dicsőségét, megjelenítve azt minden kommunikációs csatornán, a hírközlő fórumoktól a művészetekig. Goebbels műve, hogy nem csak a kezdetben nagyon is sokszínű és irányultságú németség fogadta el az életük hagyományos kereteit mindenestől felforgató Hitlert (lelkesen, megalkuvással vagy beletörődve), de külföldön is sikereket arattak a náci propagandafilmek (maradjunk most ennél a műfajnál), és nem is csak a Hitlert dicsőítők: a Leni Riefenstahl-féle Az akarat diadala és az Olimpia után a durván antiszemita Jud Süsst (Veit Harlan, 1940) is ünnepelték a velencei fesztiválon – az akkor még filmkritikus Antonioni (igen, a Michelangelo) ekképpen áradozott: „Nem habozunk kijelenteni: ha ez propaganda, akkor üdvözöljük a propagandát. Ez egy meggyőző, tömör, rendkívül hatásos film.”

Joachim A. Lang dokumentumokon, jegyzőkönyveken, a grafomán Goebbels naplóján alapuló munkája voltaképpen egy prémium kategóriás ismeretterjesztő film. A magánélet csak annyiban jelenik meg, amennyiben példát szolgáltat arra, mennyire vették a nácik komolyan a saját elveiket: Hitler személyesen beszéli le az (akkor még csak) ötgyerekes apaként a tiszta faj szaporításában élen járó miniszterét arról, hogy elhagyja feleségét egy cseh (tehát szláv, még jó, hogy nem zsidó!) színésznő kedvéért. A film jobbára párbeszédekből, illetve különböző hallgatóságok előtt tartott beszédekből, értekezletekből áll, amelyek viszonyba kerülnek többnyire ismert, de a náci gondolkodás kontextusában még nem látott archív felvételekkel. Ebbe az embertelen logikába avat be a film.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.