Visszhang: film

Az örökös

  • 2025. április 9.

Visszhang

Xavier Legrand már első rövidfilmjével (Mielőtt minden elveszne, 2013) Oscar-jelölésig vitte, hogy aztán a családon belüli erőszak tematikáját a 2019-es, Magyarországon is bemutatott Láthatással, az egyik (ha nem a) legjobb filmjével folytassa, s minden babért learasson Velencétől a César-díjig.

E minden thrillernél hatásosabb családi drámában egy bántalmazó apját elutasító 11 éves fiú körül zajlanak a végül majdnem tragédiába forduló események.

Az örökösben is van egy apjától elmenekült fiú. Kanadából egészen Párizsig futott, és hiába teltek el évtizedek, hiába lett sikeres divattervező, akinek megváltoztatott (!) neve közismert, éppen egy hírneves divatház vezetését veszi át egy pazar divatbemutató alkalmából (kezdetben azt lehet hinni, hogy az örökségen a divatmárkát kell értenünk), ha egyszer nem tud szabadulni a szívéig hatoló szorongástól, a megmagyarázhatatlan pánikrohamoktól. Semmiféle érzelmi reakciója nincs, amikor az apja meghal, csak a nyűg, a kelletlenség, hogy haza kell utazzon eltemetni az öreget, a hagyaték felől rendelkezni, eladni a házat, mindegy mennyiért, csak el onnan, csak el, három napot szán minderre. Ám a dolgok másképp alakulnak. A szomszéd, a jó barát, szűkebb és tágabb környezete úgy áradoznak az elhunytról, mint egy szentről, de a pincében pontosan az van, ami thrillerekben lenni szokott, és a divattervező pánikhelyzetben nem viselkedik racionálisan.

A film addig jó, amíg nem megy el a (na jó, színvonalas) thriller irányába. Onnantól eléggé kiszámíthatóvá válik az egoyanosra vett történet. Kár.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.