TPP

Van az a szigorúan üzleti céllal létrejött, komoly életműveken élősködő stupid tárlatfajta, amikor 3D-ben bocsátják közszemlére ismert festők képeinek reprodukcióit. Errefelé legutóbb Van Gogh műveit fokozta le ízléstelen diaporámává egy gátlástalan befektető.

Népnemzeti bál csúcsán kapatos honfi a színpadra perdül, hogy trágár zsidóviccekkel szórakoztassa az egybegyűlteket. Érintett ifjú hölgy hangosan protestál, de a honfi egyszerűen kidobja. Fizikailag. Csakhogy megtetszik neki a karakán csajszi feneke, annak meg a fiú bamba képe – s máris szerelembe torkollik a dulakodás. Életszerű, nem?

A tehetségtelenül magyarított, fantáziátlan cím kedves romkomot ígér, pedig a középiskolai művészettanárok tantárgyuk felsőbbrendűségét bizonyítani hivatott versengése igényesebb mű kíván lenni, mint holmi cukorba öntött párzási táncika.

Évtizedek óta nem készült második világháborús magyar film. Frontfilm meg, ahol a harcok, a lövészárok, a gyilkolni kényszerített, majd embertelen hadifogságot szenvedett bakák drámája meg tud jelenni, no, ilyen talán még sosem készült, saját apáink, nagyapáink szenvedései alig jelentek, jelennek meg magyar játékfilmben. Füle Zoltán műve ezért igen bátor vállalkozás; van mersze a magyar történelem ezen tragikus periódusa felé fordulni.

Alaposan kidolgozott, remekül felépített, többrétegű, bátor és becsületes filmet tett le az asztalra Ryszard Bugajski.

Az országúti balesetnél bámészkodó tolvajnak megtetszik a vérszagra megjelenő tévés akciócsoport magabiztos, öntudatos serénykedése, és a következő lopás bevételéből vett kamerával másnap már ő is egy haldoklót filmez. Olyan közelről, olyan arcátlanul, hogy vele együtt az összes videóst elzavarják a környékről.