Ez a film többszörös tévedés áldozata. Először is tévedés az, hogy Chaplin koporsójának 1978-as elrablása groteszk vígjáték(féleség) alapja lehet, amelynek végül többször is levont tanulsága szerint meg kell érteni az elkövető szegény lúzerek kétségbeesett tettét, hiszen a nagy komikus maga is ilyen számkivetett nyomorultból küzdötte fel magát filmtörténeti nagysággá és kulturális ikonná.
A második tévedés az, hogy a valós helyzetet megváltoztatva szívfacsaró, ám minden alapot nélkülöző körülmények közé helyezik a sírgyalázókat (kelet-európai menekültek helyett egy arab–belga páros ügyködik; előbbit a származása miatt bántják, és még beteg a felesége is, de a belga mégis mi elől menekül Svájcba?).
A harmadik tévedés, hogy mindezt a rendező, az amúgy kiváló Xavier Beauvois korábbi katartikus filmjének (Istenek és emberek) részletező, aggályosan aprólékos, mereven lineáris módszerével akarja bemutatni. Ami a cannes-i nagydíjas remekműben drámai hatású volt, és szertartássá emelte a leghétköznapibb momentumokat is, itt hosszadalmas, jelentés nélküli, a film amúgy könnyednek szánt hangulata ellen dolgozó vacakolás, unalmas időhúzás.
A negyedik tévedés (a cherbourg-i esernyős, Oscar-díjas) Michel Legrand zenéje, amely egy romantikus-könnyes giccsparádé helyett erre a filmre szabadult rá, hogy elviselhetetlen dagályosságával tönkretegye azt az igyekezetet, amelyet a két remek főszereplő, Benoît Poelvoorde és Roschdy Zem kifejt, hogy életet leheljen ebbe a történetbe.
Forgalmazza a Vertigo Média
