Film

Őrült szerelem

  • 2015. május 3.

Film

A Heinrich von Kleist öngyilkosságát kiindulópontnak tekintő film nem a dráma­íróról szól. Életművéből alig valami hangzik el, munkássága csak az idegenkedő kortársi megítélés miatt említtetik – viszont a hős már az expozícióban olyas, szuicid hajlamú hölgy jelentkezését várja, aki hajlandó lenne vele kéz a kézben távozni e bűnös világból. Az, hogy egy adóhivatalnok (a film szerint tévesen) gyógyíthatatlan betegnek diagnosztizált hitvese végül hajlandó a halálon osztozni a melankólia gyötörte írózsenivel, ismert tény. Jessica ­Hausner ennek ürügyén készült, zömmel frontálisan beállított állóképekből építkező, kihívóan statikus filmje viszont nem a romantika mibenlétéről elmélkedő produktum, hanem alig burkolt feminista kiáltvány.

Az alacsony, pocakos és rossz tartású Kleist ugyanolyan unatkozó nyárspolgárnak mutatkozik, mint akik iránt érzett megvetését folyvást kinyilvánítja. Ő nem a nemességre is kiterjesztett adók miatt durcáskodik, mint környezete, hanem a (porosz) királyné halálával megszűnt apanázsa miatt. A felvilágosodás eszméi csak globális vonatkozásban érdeklik, ám, hogy egy komornyik is hozzá hasonló ember volna, föl sem merül. Kleist igyekezete, hogy találjon valakit, aki vele tart a halálba, nem tragikus végpontja egy radikális gondolatmenetnek, inkább beteges egoizmusról tanúskodik.

A voltaképpeni főhős, Henriette Vogel ezzel szemben bejárja azt a belső utat, amit a saját mítoszának ápolásával elfoglalt író nem. Az asszony, aki eleinte férje tulajdonának tekinti magát, és boldoggá teszik a polgári élet felszínes és illedelmes életeseményei, végül maga hoz döntéseket. Saját egzisztenciális helyzetéhez képest jóval radikálisabbakat, mint az ünnepelt, de háta mögött lenézett irodalmár. Tragé­diája éppen az, hogy akkor rántja magával a halálba a monomániás férfi, amikor ő már kilépne a bizarr helyzetből.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.