Film

A mindenség elmélete

  • 2015. február 23.

Film

A nagy emberek nagy életét az apró gyarlóságok teszik elviselhetővé a vásznon. Nincs idegesítőbb, mint amikor ismeretterjesztő csatornák műsoraiban az képezi a narrációhoz mellékelt, illusztratív képsorok egészét, hogy egy statiszta úgy tesz, mintha. Mintha festene, mintha intézkedne, mintha töprengene. Csapda az ilyesmi komoly életrajzi filmnél is: vagy arról van szó, amiről szó van (jelen esetben egy zseniális tudósnak, Stephen Hawkingnak a világegyetem mibenlétére vonatkozó, de egyszerű halandó számára alig követhető gondolatairól), és akkor párbeszédes formába kell önteni a legelvontabb kozmológiai eszmefuttatásokat, vagy a nagy ember magánéletének hétköznapi futamairól, amelyek viszont pont ugyanolyan banális fordulatokból állnak, mint egy vízvezeték-szerelő kalandos éle­te. Jelen film természetesen ízléssel bánik Hawking közismert egészségi állapotának bemutatásával, de azért mégiscsak e körül forog a sztori. A testi leépülés stációi több drámai anyagot szolgáltatnak, mint a zseni tudományos meglátásai. Az, hogy akkor hogyan is vannak a dolgok a feleségével (akiről inkább szól a film, mint magáról a tudósról – hiszen az ő memoárjából írták a forgatókönyvet) meg a nőkkel, sokkal inkább tárgya a filmnek, mint maga az életmű.

A Hawking életéről készült míves mozi pont olyan csordogálóan unalmas képfolyam, mint a legtöbb hasonló produktum: kiváló színészekkel, gondosan felépített díszletekben, a valóságot a hatás érdekében diszkréten átíró, precízen kiókumlált dramaturgiai fordulatokkal. Van eleje, közepe, vége – de nincs egyéb értelme.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.