Úgy három-négy évenként jön egy-egy szigorúan megtörtént események inspirálta, Oscar-esélyes film, amelyben valaki elmegy az erdőbe (sivatagba, hegyekbe). Ott a zord természet kemény próbatételek elé állítja, s ha rajtaveszt is (saját kezét kell levágnia a 127 órában), vagy bele is hal (mint az Út a vadonba hőse), a néző azzal az originális tanulsággal lesz gazdagabb, miszerint az élet értékes és szép, az erőfeszítéseknek értelmük van, és soha nem szabad feladni.
Ezúttal Reese Witherspoon (mellékszereplőként pedig Laura Dern) alakítása ért jelölést annak a Jean-Marc Vallée-nak új filmjében, akinek férfi színészei (a Mielőtt meghaltamban brillírozó Matthew McConaughey, ill. Jared Leto) tavaly már megkapták a szobrocskát. És a film nagyjából erről is szól. Hogy a bugyuta vígjátékok egykori szöszi üdvöskéje hogyan tud átalakulni lázadó, önpusztító, elrontott életű proli csajjá, aki a gyász elől előbb a drogokhoz és a szexhez, majd az erdőbe menekül. Hosszú sivatagi-erdei-hegyi túráján nincs más társa, csak korábbi életének árnyai. Ekképp a hónapokig tartó gyalogos utazás is belső utazás elsősorban. Ami a külső történések szintjén fizikai erőfeszítés, éhezés-szomjazás, félelem a felbukkanó úton járóktól vagy felemelő tapasztalat velük kapcsolatban, az a belső történések szintjén szembenézés, átértékelés, megtisztulás, új élet kezdete. A filmnyelv profi módon elegyíti a realista eseménykövetést az emlékekből, asszociációkból építkező vágási metódussal. Szépen és ügyesen ki van fundálva az egész, érzelmek felkeltve, katarzis előidézve. Hiszen mindenki érti a dolgát.
Forgalmazza az InterCom
