TPP

Christophe Honoré nagy ívű története a könnyűvérű, de mindig a szívére hallgató párizsi lánykáról szól, aki pénzért is csinálja, de amikor jön a Nagy Szerelem s vele a Nagy Megkomolyodás, élete pasijáért, lánya boldogulásáért mindenre hajlandó.

Egy jól ápolt, sőt tisztaságmániás férfi napi rutinja: valami biztosítótársaság hivatalában végzi izgalommentes feladatait, munkatársaival korrekt és személytelen a viszonya, a főnökség előléptetéssel honorálja odaadását. Otthona jellegtelen, stabil jólétről tanúskodó külvárosi ház, ahol egy kisfiú várja az amúgy egyedülálló, átlagos megjelenésű, csak kicsit ellenszenves hivatalnokot.

Két önmagában is népszerű zsáner kerül egymással viszonyba itt. Az egyik híres emberek elképzelt magánéletével, a másik feminista tartalmak múltba vetítésével igyekszik üzenni a mának. Ezúttal Mozart feledés homályába merült nővére köré kerekít szomorú mesét a Féret család:

Csecsen kislány érvényes papírok nélkül; francia kisfiú és az ő segítőkész anyukája; külvárosi iskola Párizsban és az azt övező, folytonos razziáktól, illegális bevándorlók elleni erőszakos rendőri fellépésektől nyugtalan közeg - ebből indít Romain Goupil filmje.

Ez itt egy egyötletes, erősen B kategóriás francia vígjátékocska. Ami addig, amíg meg nem szoktuk, hogy miben is áll az az egy szem árva ötlet (van egy pasas, aki akaratán kívül mindig kellemetlen élethelyzetekbe sodorja a vele - szerfelett ritkán - kapcsolatba kerülő hölgyeket), s fel nem mértük, hogy másik ötlet már egészen biztosan nem lesz, egészen jól működik.

Nincs új, még az indiai nap alatt sem. Egyfelől van az a vígjátéki szubzsáner, amely valamely közeg Potemkin-falu voltának lelepleződéséből nyeri poénjait;

A néhány éve a Szerzők c. munkájával sikeresen debütáló Joachim Trier második filmje valódi lidércnyomás. De nem azért, mert egy öngyilkosság előtt álló fiatalember utolsó napjának története, s nem is azért, mert a film alapjául szolgáló kisregénynek csakugyan ez a címe (Lidércnyomás - amelyből mellesleg Louis Malle már készített egy új hullámos filmet '63-ban).

Jean-Paul Jaud néhány évvel ezelőtti - elég vitatott - dokumentumfilmjében egy provanszál falu polgármestere bevezeti a bioétrendet az iskolában, előnyben részesítvén a környékbeli gazdák termékeit - az alkotó egy éven át követte az intézkedés keltette konfliktusokat.

Egy thrillert két dolog tesz eladhatóvá. Vagy a jó sztori, amelyben minden autós üldözés, minden torkolattűz a fordulatos történet kibontakozását szolgálja; van felderítendő rejtély, vannak feltáruló összefüggések - egyszóval a film modellezni képes egy világot, ahol az emberi törekvések, indulatok, érdekek valóságosak. Vagy pedig van egy(-két) magával ragadó színész, aki, még ha nem művel is emberfeletti dolgokat, csak néz, csak hallgat, de mindent elhiszünk neki - főleg azt, hogy az ő törekvései, indulatai, érdekei is valóságosak.

Rájár a rúd Mr. Kippsre, az ügyvédbojtárra. Fiatalon özvegyült meg, egyetlen kincse kisfia, akitől sűrűn elszólítja a kötelesség: most is a múlt századelő Angliájának egy alig civilizált vidékére, holmi ingatlanügyeket rendezendő. Ám az örökké esős-ködös, tengerparti falucskától látványosan elkülönülő épületet rettegik a helybéliek;

Dehogyis Mark Wahlberg itt a főszereplő, dehogyis a rettentő sok pénz, ami majd a mestercsempész markát üti, ha az utolsó és csakis a szigorúan kényszerítő körülmények miatt, sőt kifejezetten védtelen nő és ártatlan gyermekek megmentése céljából kivitelezett akciója szerencsés véget ér.

A mű aranymetszés-pontjában egy hozzávetőleg nyolcperces jelenet áll. Egyetlen beállításban, frontálisan látjuk egy esőverte autó szélvédőjét, amelyen olykor átsejlik egy süketnéma házaspár veszekedése, amelyet azonban így nemcsak nem látunk, de nem is hallunk: