feliratok tájékoztatnak a jelbeszéddel kifejezett vádaskodások és hárítások fordulatairól. A helyzet amúgy drámai: egy nagy családi veszekedés után az éjjel balesetet szenvedett az asszony nővére és annak férje, most pedig a siket pár rozoga járműve a főváros felé araszol a záporban, valahol a dimbes-dombos iráni vidéken - a kocsi hátsó ülésén a tragédiáról mit sem tudó kiskorú unokaöccsel. S az árván maradt fiú az út végére szavak nélkül is megérti, hogy egyedül maradt. Nemcsak, mert szülei meghaltak, hanem azért is, mert nincs a világon senki, akinek ne jelentene problémát a továbbiakban az ő felnevelése.
Mindez lehetne valóban katartikus. Ám a rendezőt ugyanúgy lefoglalja az elmélyülés a saját belső monológjában, mint ahogy a filmbéli párt is saját élete megoldatlan problémái izgatják csupán. S ahogy ők nem figyelnek valójában a gyerekre, akképpen nem mutat Morteza Farshbaf rendező sem semmi érdeklődést a befogadó, a néző teherbíró képessége iránt. Akik örömüket lelik a filmes eszközök lecsupaszításának csúcsdöntési kísérletében, azok bizonyára megveregetik a vállát, hogy ilyen még nem volt, végre valaki feltalálta a lefilmezett néma rádiójátékot, de nem esküdnék meg rá, hogy e műfaj oly kínzóan hiányzott volna a palettáról.
Az Anjou Lafayette bemutatója
