TPP

Vagyis nincs. Nanni Moretti filmszatírának szánt, cseppet unalmas pamfletjében ugyanis a tisztségre esélytelennek vélt, váratlanul mégis megválasztott bíboros nem képes elfoglalni Szent Péter trónusát.

Az 1994-es Eső előtt igazi szerzői munka volt, három, látszatra különálló történet fonódott benne össze, ravasz és katartikus felismerésekre ösztönző időkezeléssel; Mancevski későbbi műveit nem övezte a bemutatkozó alkotáshoz mérhető figyelem és siker - nyilván nem véletlenül.

1980-ban hagyta el az országot. A Grotowskiért és Barbáért lelkesedő fiatal színházrendező az Egyesült Államokban filmes karriert csinált. Karakterszínészként csaknem 70 produkcióban szerepelt. Az elmúlt években több magyar filmben bukkant fel mint író, rendező. A halálba táncoltatott lány című munkája a filmszemlén szélsőséges kritikai fogadtatásra talált, ám sikerrel vetítették a Montreali Világfesztiválon, és azóta is többfelé képviselte Magyarországot; a megjelenésünk napján kerül a hazai mozikba.

November 15-én Pina Bauschnak emléket állító filmjével nyit az EDIT2011 VII. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál - ez alkalomból vallott nekünk a 2009-ben elhunyt világhírű táncművészről, a 3D divatjáról és egy filmtörténeti jelentőségű frizsiderről.

Van egyfelől az a közhely, hogy a filmsztárság nem az az örökös boldogság, beérkezettség, kirobbanó kreativitás és véget nem érő taps, aminek elsőre látszik, hanem a siker ördögével kötött, gyakorta tragédiába forduló alku, amiben a valóságos, igazi emberi életet kell odaadni a mulandó csillogásért. A sztár önnön tehetségének rabja, amit kizsákmányol, hogy szeretetnek vélt érdeklődést kapjon. A filmművészeten és -iparon belül külön szubzsáner tárgyalja az efféle csillagok boldogtalan, kudarcos életét.

Szezonjuk lehet mostanság a klasszikus görög tragédiáknak, Oleg Novkovic filmje is ezen a vonalon indul; ám itt a tragédiát privát eltévelyedések, kisszerű és legfeljebb felelőtlennek nevezhető emberi döntések idézik elő, kibontakozni nyögvenyelősen akar, viszont a kamera annál nagyobb kedvvel időz el a csúnya arcokon, a sivár tájakon és az elmocskolódott közegen. A rendező nyilván a sok komor bányászarctól (mely bányászok amúgy semmilyen viszonyban nem állnak a történtekkel; lehetnénk egy vidámparkban is), a roppant festői lepusztultságtól, a nyomorultságukat folytonos vedeléssel, láncdohányzással és cuccozással hangsúlyozó szereplőktől várja, hogy mélységet adjanak a toldozott-foldozott sztorinak, amiben van gyilkosság, vérfertőzés és rengeteg szenvedély.

Emlékeznek még a Fausta éneke című perui filmre? Nemcsak a hátborzongatóan abszurd, mégis hitelesen elővezetett történet okán volt érdekes darab - amelyet Mario Vargas-Llosa unokahúga, Claudia Llosa írt és rendezett, a nagybácsihoz méltón erős atmoszférát teremtve az anyját érő nemi erőszak után a férfiaktól rettegő s ezért vaginájában meggyökerező krumplit tartó kecsua parasztlány fojtogató, szürreális meséjéből -, de a főszereplője miatt is. Magaly Solier rezzenéstelen tekintetében egyszerre tükröződött a női nem évezredes megalázottsága, elnyomottsága - s az az elszenvedés-túlélés-újrakezdés örök körforgását jól ismerő tudás, ami irracionálisabb bármely babonánál és varázslásnál. Most, ebben a bizarr spanyol filmben perui bevándorlóként látjuk viszont, akinek épp akkor fedezik fel a terhességét, amikor elhagyná a kisszerű szegénységben is vidáman éldegélő élettársát.

Valamilyen félreértés folytán elterjedt, hogy az emberiség gazdagabbik fele - tengeren innen és túl - nyárra még a szokottnál is jobban elhülyül, egyébre gondolni sem tud, csak hogy mit kezdjen tömérdek szabadidejével, hová menjen nyaralni, s milyen mulatsággal próbálja elütni az időt, nehogy valamiképp eszébe jusson egyetlen gondolat is. E tevékenységében bizton számíthat a hollywoodi filmipar romkom elnevezésű termékcsaládjára, amelynek legigénytelenebb darabjait éppen nyárra tartogatja a termékforgalmazó.

Messziről nézvést minden rendben lenni látszik. Szarajevó békés nagyváros, tele színnel és illattal, sok életvidám emberrel.