az író-rendező René Féret két kamasz lánya (Marie és Lisa) játssza a főszerepeket a társproduceri teendőket is ellátó feleség (Fabienne) által vágott műben, amely szintén családi környezetből indít: Mozarték európai turnén. Ambiciózus apa, tűrni jól megtanult anya és a húzónév: Wolfi, a már kamaszodó, de még gyermekként menedzselt zseni. Az ő ragyogását hivatott szolgálni a család minden tagja - nem csupán becsvágyból, de jól felfogott érdekből is: az arisztokraták, sőt királyok támogatása szépen hoz a konyhára. Örökös mellékszereplő ebben a luxushakniban az éppen nővé érő Maria Anna, az idősebbik Mozart gyerek, aki mindig Nannerl marad, az utókor számára is csak becenevén létezik. Még csak nem is másodhegedűs öccse mögött, hiszen a zeneszerzés mellett a vonós hangszertől is eltiltja a családi brandet csodagyerek fia köré építő apa. Lányának csak a csembalót és az - éterien tiszta, mégis izzó - éneket engedélyezi. Holott a nővér adottságai nemcsak összemérhetők a híres öcsi adottságaival, de tán még meg is haladnák azt.
És ugyanazon társadalmi konvenciók, amelyek meghiúsítják egy tehetséges női komponista kibontakozását, kárhoztatnak a világból való kizáratásra akár egy királylányt is. Nannerlével párhuzamos sors bontakozik ki ugyanis XV. Lajos örökre apácazárdába száműzött lányainak történetében, különös tekintettel a Nannerlt mintegy véletlenül barátnőjének fogadó Lujzára. Az életfogytig tartó felügyeletre ítélt királykisasszony a maga 12 évével is érettebb személyiségnek mutatkozik, mint trónörökös (bár a trónra utóbb mégsem kerülő) bátyja.
A film nem kevésbé fikció, mint az ugyancsak Mozarthoz köthető Amadeus, s nem kevésbé érvényes állításokat fogalmaz meg, mint Peter Schaffer drámája, illetve Milos Forman filmje. Azok sem Mozart személyéről szóltak, hanem magának a tehetségnek, sőt a művészetnek a mibenlétéről. A Féret-film sem az életrajzi adatok helytálló volta felől nézvést tárul fel. Az évezredes női elnyomattatásról van itt szó, egészen halkan, mégis szenvedéllyel. Szerető apák és férjek hajtják rabságba családjuk nő tagjait. Nemcsak azt nem látják - a kor női sem! -, micsoda képtelenség a férfiúi felsőbbrendűség olykor még vallási köntösbe is bújtatott érvekkel alátámasztott képzete, s az egész világ eszerinti berendezése, de azt sem, hogy ez a fajta felosztás magát az élni a teremtés koronájaként kényszerülő férfinemet is megfosztja szabadságától. Nannerl, ha átlátja is mindezt, küzdeni nem képes ellene.
Finom kis munka René Féret és női hozzátartozóinak filmje. Egy egész, a féregtől az Atyaúristenig a duális gondolkozásra felépített, ezért elviselhetetlenül szorosra zárt világot tapasztalhatunk meg a kényelmetlen ruhákban-parókákban előadott, gyertyafényben derengő szállásokon és hatalmas kastélyokban zajló, mégis szűkös életterekben játszódó történetben.
Az Anjou Lafayette bemutatója
