Film

Életem szerelme

  • 2012. június 17.

Film

Ez itt egy egyötletes, erősen B kategóriás francia vígjátékocska. Ami addig, amíg meg nem szoktuk, hogy miben is áll az az egy szem árva ötlet (van egy pasas, aki akaratán kívül mindig kellemetlen élethelyzetekbe sodorja a vele - szerfelett ritkán - kapcsolatba kerülő hölgyeket), s fel nem mértük, hogy másik ötlet már egészen biztosan nem lesz, egészen jól működik.

De ez úgy öt perc. Aminek fényében elég nagy bajnak tűnik, hogy a műsor még tart valami másfél órán át. Csak végig kellene küzdjük magunkat a boldog beteljesedésig vezető mérsékelten izgalmas úton, s választ adnunk a költői kérdésre, hogy vajon nem a balszerencsének vélt fordulatok egyengetik-e az utat boldogságunk előtt. De bizony! Míg ezt az épületes elgondolást a szájunkba rágják, fokozatosan lankad az érdeklődés, a poénok mind hangosabbat csikordulnak, a végkifejlet iránya felől pedig már a legelső pillanatban sem lehetnek kétségeink - ugyan mi tudná megakadályozni a nézőt a mozi mielőbbi elhagyásában?

Talán a viccek? Helyzetkomikum terén igyekszik nagyon a stáb, de a "mindig minden rosszul végződik" séma megöli a meglepetést, s így a sorozatos balfékségek egyre fárasztóbbá válnak. Vagy a színészek játéka? Francia színtéren többen is akadnának, akikért el lehetne viselni mindezt, ám a hervasztóan átlagos megjelenésű és szerény színészi eszköztárral rendelkező Virginie Efira, illetőleg a színészóriásnak távolról sem nevezhető Adam Sandlerre hasonlítani hasztalan akaró Francois-Xavier Demaison kétségkívül nem tartozik közéjük.

Az Örökmozgó és a Puskin műsorán


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.