Film

A bosszú jogán

  • 2012. május 12.

Film

Egy thrillert két dolog tesz eladhatóvá. Vagy a jó sztori, amelyben minden autós üldözés, minden torkolattűz a fordulatos történet kibontakozását szolgálja; van felderítendő rejtély, vannak feltáruló összefüggések - egyszóval a film modellezni képes egy világot, ahol az emberi törekvések, indulatok, érdekek valóságosak. Vagy pedig van egy(-két) magával ragadó színész, aki, még ha nem művel is emberfeletti dolgokat, csak néz, csak hallgat, de mindent elhiszünk neki - főleg azt, hogy az ő törekvései, indulatai, érdekei is valóságosak.

Most sztori ugyan van, de a színész hiányzik. Roger Donaldson egyszeri fogyasztásra alkalmas mozijában a tehetetlen rendőrség és a kijátszható jogrendszer ellenében egy titokzatos szervezet veszi kezébe az ítélkezést New Orleansben. Egykori áldozatok hozzátartozóinak kínál gyors bosszút a rendőrség által futni hagyott vagy nevetséges bírói ítélet után markukba röhögő tetteseken - egy később teljesítendő szívességért cserébe. Egymás bántalmazóit öldösik ekképpen a sértettek, kalákában mintegy - míg a szerveződés egyik alvezére nem gondolja úgy, hogy a róluk adatokat gyűjtő újságírót és más ártatlan embereket is "ki kell iktatni".

Itt lép a képbe az egyszerű középiskolai angoltanár, aki a feleségén esett erőszak után elfogadja a szervezet szolgáltatását (a támadó rövid úton esedékes megöletését), ám cserébe neki is ölnie kellene. Csakhogy a pedofilnak hitt célszemély valójában az említett oknyomozó újságíró. A gond az, hogy a gyilkosos piramisjátékba keveredett figurát az erősen leszálló ágban lévő Nicolas Cage a tőle megszokott darabossággal, számítógépes játékok figuráihoz is gyenge arcjátékkal és mozgáskultúrával oldja meg. Hitele nincs, hülye akciófilmekben (legutóbb: Féktelen harag) megtűrt modorosságai erősen csökkentik az értékét ennek az ún. társadalmi mondanivalót egyébként nem nélkülöző produktumnak.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.