Film

A bosszú jogán

  • 2012. május 12.

Film

Egy thrillert két dolog tesz eladhatóvá. Vagy a jó sztori, amelyben minden autós üldözés, minden torkolattűz a fordulatos történet kibontakozását szolgálja; van felderítendő rejtély, vannak feltáruló összefüggések - egyszóval a film modellezni képes egy világot, ahol az emberi törekvések, indulatok, érdekek valóságosak. Vagy pedig van egy(-két) magával ragadó színész, aki, még ha nem művel is emberfeletti dolgokat, csak néz, csak hallgat, de mindent elhiszünk neki - főleg azt, hogy az ő törekvései, indulatai, érdekei is valóságosak.

Most sztori ugyan van, de a színész hiányzik. Roger Donaldson egyszeri fogyasztásra alkalmas mozijában a tehetetlen rendőrség és a kijátszható jogrendszer ellenében egy titokzatos szervezet veszi kezébe az ítélkezést New Orleansben. Egykori áldozatok hozzátartozóinak kínál gyors bosszút a rendőrség által futni hagyott vagy nevetséges bírói ítélet után markukba röhögő tetteseken - egy később teljesítendő szívességért cserébe. Egymás bántalmazóit öldösik ekképpen a sértettek, kalákában mintegy - míg a szerveződés egyik alvezére nem gondolja úgy, hogy a róluk adatokat gyűjtő újságírót és más ártatlan embereket is "ki kell iktatni".

Itt lép a képbe az egyszerű középiskolai angoltanár, aki a feleségén esett erőszak után elfogadja a szervezet szolgáltatását (a támadó rövid úton esedékes megöletését), ám cserébe neki is ölnie kellene. Csakhogy a pedofilnak hitt célszemély valójában az említett oknyomozó újságíró. A gond az, hogy a gyilkosos piramisjátékba keveredett figurát az erősen leszálló ágban lévő Nicolas Cage a tőle megszokott darabossággal, számítógépes játékok figuráihoz is gyenge arcjátékkal és mozgáskultúrával oldja meg. Hitele nincs, hülye akciófilmekben (legutóbb: Féktelen harag) megtűrt modorosságai erősen csökkentik az értékét ennek az ún. társadalmi mondanivalót egyébként nem nélkülöző produktumnak.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.