Film

A bosszú jogán

  • 2012. május 12.

Film

Egy thrillert két dolog tesz eladhatóvá. Vagy a jó sztori, amelyben minden autós üldözés, minden torkolattűz a fordulatos történet kibontakozását szolgálja; van felderítendő rejtély, vannak feltáruló összefüggések - egyszóval a film modellezni képes egy világot, ahol az emberi törekvések, indulatok, érdekek valóságosak. Vagy pedig van egy(-két) magával ragadó színész, aki, még ha nem művel is emberfeletti dolgokat, csak néz, csak hallgat, de mindent elhiszünk neki - főleg azt, hogy az ő törekvései, indulatai, érdekei is valóságosak.

Most sztori ugyan van, de a színész hiányzik. Roger Donaldson egyszeri fogyasztásra alkalmas mozijában a tehetetlen rendőrség és a kijátszható jogrendszer ellenében egy titokzatos szervezet veszi kezébe az ítélkezést New Orleansben. Egykori áldozatok hozzátartozóinak kínál gyors bosszút a rendőrség által futni hagyott vagy nevetséges bírói ítélet után markukba röhögő tetteseken - egy később teljesítendő szívességért cserébe. Egymás bántalmazóit öldösik ekképpen a sértettek, kalákában mintegy - míg a szerveződés egyik alvezére nem gondolja úgy, hogy a róluk adatokat gyűjtő újságírót és más ártatlan embereket is "ki kell iktatni".

Itt lép a képbe az egyszerű középiskolai angoltanár, aki a feleségén esett erőszak után elfogadja a szervezet szolgáltatását (a támadó rövid úton esedékes megöletését), ám cserébe neki is ölnie kellene. Csakhogy a pedofilnak hitt célszemély valójában az említett oknyomozó újságíró. A gond az, hogy a gyilkosos piramisjátékba keveredett figurát az erősen leszálló ágban lévő Nicolas Cage a tőle megszokott darabossággal, számítógépes játékok figuráihoz is gyenge arcjátékkal és mozgáskultúrával oldja meg. Hitele nincs, hülye akciófilmekben (legutóbb: Féktelen harag) megtűrt modorosságai erősen csökkentik az értékét ennek az ún. társadalmi mondanivalót egyébként nem nélkülöző produktumnak.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.