Film

Odalent

Markus Schleinzer: Michael

  • 2012. július 7.

Film

Egy jól ápolt, sőt tisztaságmániás férfi napi rutinja: valami biztosítótársaság hivatalában végzi izgalommentes feladatait, munkatársaival korrekt és személytelen a viszonya, a főnökség előléptetéssel honorálja odaadását. Otthona jellegtelen, stabil jólétről tanúskodó külvárosi ház, ahol egy kisfiú várja az amúgy egyedülálló, átlagos megjelenésű, csak kicsit ellenszenves hivatalnokot.

A kisfiú lehetne a gyereke is.

Csak lassan, bár nyomasztó egyértelműséggel bontakozik ki, hogy ez a biztonságot és egyhangúságot mutató állapot valójában a legsötétebb, legvisszataszítóbb, leginkább gyomorforgató pokol. Átlagemberünk ugyanis vacsora után páncélozott ajtót zár tíz év körüli lakótársára a hangszigetelt pincében. A gyerek kapcsolata a külvilággal a szórványosan engedélyezett tévézés, teljes érzelmi kiszolgáltatottságában úgy tudja, hogy szülei lemondtak róla e tüchtig fiatalember kedvéért, aki gondoskodik róla (lám, még a puzzle-t is együtt rakják ki) - némi szexuális ellenszolgáltatásért cserébe.

Kevés látványosabb film készült mostanság a Michaelnél. Ám a látvány alatt ezúttal nem katasztrófát imitáló trükkarzenált, Harry Potter-es szemfényvesztést kell érteni, hanem tömör kifejezőerőt. Sosem az ún. csúcspontokat látjuk: nincs egyetlen aktus, még csak simogatás sem. Nem látjuk a halált, sem a zárlat felismerését. Csak azt, ahogy a férfi vasal, tévét néz, tálal. Síelni megy a kollégákkal, és még kalandja is akad a magányos kantinosnővel (már ha kaland egy szenvtelen aktus). A fiú meg rajzolgat odalenn, amíg rabtartója le nem kapcsolja a lámpát odafenn. Vagy apatikusan bámulja a képernyőt. Vagy őrjöng, csak úgy, magának. De a legnyomasztóbb mégis az, amikor a karácsonyfa előtt együtt énekli a Stille nachtot rab és rabtartó. Annál rettenetesebbet nem tud kitalálni semmilyen horrorfilm-specialista.


Ugyanakkor a rendező nem szociológiai elemzést tár elénk, hanem a pervertált tudat természetrajzát. Nem keres magyarázatot arra, amire úgy sincs. Magát a tudatállapotot képes érzékelhetővé tenni a film. Emlékeztetve bennünket arra, hogy a hétköznapi erőszak nem heves, szenvedélyes és brutális, hanem felőrlő és perverz, de főleg olyan, amelyre nem lehet felkészülni.

A filmtörténet legnagyobbjai, Bresson, sikerültebb filmjeiben Fassbinder vagy épp Fehér György voltak képesek ennyire fegyelmezett, minimalista fogalmazásmóddal ennyire mélyre ásni. Markus Schleinzer munkája nyugtalanító, valójában csak nagy önuralommal befogadható remekmű.

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.