Film

Odalent

Markus Schleinzer: Michael

  • 2012. július 7.

Film

Egy jól ápolt, sőt tisztaságmániás férfi napi rutinja: valami biztosítótársaság hivatalában végzi izgalommentes feladatait, munkatársaival korrekt és személytelen a viszonya, a főnökség előléptetéssel honorálja odaadását. Otthona jellegtelen, stabil jólétről tanúskodó külvárosi ház, ahol egy kisfiú várja az amúgy egyedülálló, átlagos megjelenésű, csak kicsit ellenszenves hivatalnokot.

A kisfiú lehetne a gyereke is.

Csak lassan, bár nyomasztó egyértelműséggel bontakozik ki, hogy ez a biztonságot és egyhangúságot mutató állapot valójában a legsötétebb, legvisszataszítóbb, leginkább gyomorforgató pokol. Átlagemberünk ugyanis vacsora után páncélozott ajtót zár tíz év körüli lakótársára a hangszigetelt pincében. A gyerek kapcsolata a külvilággal a szórványosan engedélyezett tévézés, teljes érzelmi kiszolgáltatottságában úgy tudja, hogy szülei lemondtak róla e tüchtig fiatalember kedvéért, aki gondoskodik róla (lám, még a puzzle-t is együtt rakják ki) - némi szexuális ellenszolgáltatásért cserébe.

Kevés látványosabb film készült mostanság a Michaelnél. Ám a látvány alatt ezúttal nem katasztrófát imitáló trükkarzenált, Harry Potter-es szemfényvesztést kell érteni, hanem tömör kifejezőerőt. Sosem az ún. csúcspontokat látjuk: nincs egyetlen aktus, még csak simogatás sem. Nem látjuk a halált, sem a zárlat felismerését. Csak azt, ahogy a férfi vasal, tévét néz, tálal. Síelni megy a kollégákkal, és még kalandja is akad a magányos kantinosnővel (már ha kaland egy szenvtelen aktus). A fiú meg rajzolgat odalenn, amíg rabtartója le nem kapcsolja a lámpát odafenn. Vagy apatikusan bámulja a képernyőt. Vagy őrjöng, csak úgy, magának. De a legnyomasztóbb mégis az, amikor a karácsonyfa előtt együtt énekli a Stille nachtot rab és rabtartó. Annál rettenetesebbet nem tud kitalálni semmilyen horrorfilm-specialista.


Ugyanakkor a rendező nem szociológiai elemzést tár elénk, hanem a pervertált tudat természetrajzát. Nem keres magyarázatot arra, amire úgy sincs. Magát a tudatállapotot képes érzékelhetővé tenni a film. Emlékeztetve bennünket arra, hogy a hétköznapi erőszak nem heves, szenvedélyes és brutális, hanem felőrlő és perverz, de főleg olyan, amelyre nem lehet felkészülni.

A filmtörténet legnagyobbjai, Bresson, sikerültebb filmjeiben Fassbinder vagy épp Fehér György voltak képesek ennyire fegyelmezett, minimalista fogalmazásmóddal ennyire mélyre ásni. Markus Schleinzer munkája nyugtalanító, valójában csak nagy önuralommal befogadható remekmű.

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.