És nem is a trükközés öröme áll a középpontban: ahogy hősünk túljár barát és ellenség, vámhivatalnok és maffiózó eszén, felfejti a titokzatos szálakat, elhozza az elhozhatatlant, leleplezi és börtönbe juttatja az árulót, végül pedig, naná, megmenti a nőt. Mellékszereplők mind: a Wahlberg, a pénz, az akciók, a rafinéria. Az igazi főhős egy pecsétes ponyva. Egy furgon rakterében lapul; hol hamis pénzt csomagolnak vele, hol hullaszállítás utáni takarításkor fennmaradt göngyölegre borítják.
Amikor meg már minden gonosz meglakolt, és minden lóvé megmaradt (plusz a nő, Kate Beckinsale, befalaztatás helyett drága szeszes itallal kezében), jön még ez a ponyva is, ami egymaga többet ér, nagyon-nagyon sokszor többet, mint az összes kokain meg áldollár, meg az ezekkel bizniszelő rosszarcúak komplett főhadiszállása. Ugyanis a rajta lévő foltokat egy igen divatos képzőművész, bizonyos Jackson Pollock helyezte el.
Értjük ám az utalást, vettük ám a kikacsintást, visszahunyorítanánk magunk is a Nagy Rendezőre. Hogy kedvenc izlandi képművészünk, az északi melankólia avatott tolmácsolója, Baltasar Kormákur lebonyolítja itt ezt a hollywoodi lövöldözős-hajkurászásos (hát, legyünk őszinték) baromságot, amit majd rettentően élveznek az ilyesmire fogékony szerencsétlenek, akik a mozi sötétjében tanulják a férfiasságot, és pattogatott kukoricába kapaszkodva szeretik megélni az adrenalinszint emelkedését, de azért üzen az ő művészfilmeken kupálódott kedves értelmiségi közönségének is, hogy nincsen semmi baj, csak egy kis pénzkeresés folyik. Kár, hogy a ravaszdi Baltazár az általa gyártott végtermékről lefelejtette a maga pacáit.
A UIP-Duna Film bemutatója
